Ötvenmillió forintot nyertek foglalkoztatottak támogatására.
Több mint két éven át magasabb bért kapnak a kiskunhalasi kórház dolgozói, az intézmény ugyanis 50 millió forintot nyert az Európai Unió finanszírozta Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében a foglalkoztattak támogatására. Az összegből 164 dolgozó, főleg ápoló bérét tudják kiegészíteni 14 hónapon keresztül nettó 11 500 ezer forinttal – írja a Délmagyar –online.
Az egészségügyi intézmények támogatására kiírt operatív program részét képezi, hogy a kórház önerőből további 14 hónapig vállalja a projektben részt vevők bérkiegészítését, amire meg is van forrása a tavalyi évet pozitív eredménnyel záró kórháznak - nyilatkozta a Krónikának dr. Romhányi Zoltán ügyvezető igazgató.
A kiskunhalasi egészségügyi intézmény egyébként további négy pályázatban is részt vesz, többek közt a gyermeksürgősségi ellátásra, a dolgozók továbbképzésére nyertek pénzt, infrastruktúra-fejlesztésre, fekvőbeteg-szakellátásra pedig több mint két és fél milliárd forintot kapnak – emeli ki a lap.