Meghatározott ideig Magyarországon kell dolgozniuk a diplomát szerzőknek.
A kormány elfogadta az új felsőoktatási törvény koncepcióját, amely rögzíti, hogy az államilag finanszírozott képzésben részt vevő hallgatóknak végzésük után meghatározott ideig Magyarországon kell dolgozniuk, egyébként vissza kell fizetniük a képzés költségét.
Döntött a kormány arról is, hogy megvalósul a Semmelweis Terv, indul a nagytérségi ellátásszervezés, állami tulajdonba kerülnek a kórházak, szakrendelők, s azok működtetésében, illetve tulajdonlásában nem jut szerep a kormányhivataloknak. Ez azt jelenti, hogy Szócska Miklós államtitkár háborút nyert a Fidesz önkormányzati lobbistáival szemben, akik azt szorgalmazták: az egészségügyi intézmények felügyelete a kormányhivatalokhoz kerüljön, ne pedig a minisztériumhoz vagy annak egy háttérintézményéhez.
Ismert, a múlt héten a Fidesz frakcióülése után Lázár János szólalt meg először, akinek nyilatkozata egyértelmű állami tulajdonlásról szólt. Azt is bejelentette: a képviselőcsoport abban is állást foglalt, hogy a kórházak és a szakrendelők ne a kormányhivatalok felügyelete, hanem központi állami szerv irányítása alá tartozzanak. Akkor ezt a nyilatkozatot több fideszes politikus is értetlenkedve fogadta, ők állították, hogy a frakció nem döntött ebben az ügyben.