Fogyatékosnak álcázva mentette a zsidókat

127 éve, 1890. szeptember 13-án született Bárczi Gusztáv Kossuth-díjas orvos-gyógypedagógus, a gyógypedagógiai nevelés és képzés magyarországi úttörője. Az agykérgi eredetű süketnémaság kezelésre kidolgozott gyógypedagógiai, hallásnevelési eljárása világszerte ismertté tette nevét - olvasható a mult-kor.hu-n.

Kratina Gusztáv néven született egy nyitraudvarnoki (ma: Dvorniky, Szlovákia) néptanító fiaként. 1910-ben Léván szerzett tanítói képesítést, majd rövid mártonfalvi tanítóskodás után Budapesten tanult tovább. Gyógypedagógiai tanári oklevéllel a zsebében 1913-ban a budapesti siketnémák intézetében helyezkedett el. Az első világháborúban a fronton megsebesült, felgyógyulása után visszatért a tanításhoz, miközben maga is tovább tanult, amire - önvallomása szerint - az elmaradottsággal, a leküzdhetetlen nehézségekkel szembeni tehetetlenség sarkallta. Szörnyű háborús tapasztalatait később gyakran idézte fel hallgatóinak. 1921-ben orvosi, később fül-orr-gégész szakorvosi, iskolaorvosi és sportorvosi diplomát is szerzett.

Orvos-gyógypedagógusként több intézményben is gondozta a sérült embereket, s az első hazai kórházi fülészeti osztályt létrehozó Török Béla fülgyógyász szakorvos mellett gyógyította a nagyothallókat. 1921 és 1923 között szerkesztette a Magyar Siketnéma Oktatás című folyóiratot, 1922-ben Török Bélával létrehozták a siketek nevelésére szakosodott Nagyothallók Iskoláját. 1932-től a Középiskolai Tanárképző Intézetben az iskola-egészségtan előadó tanára, 1935-től egy évig a gyógypedagógiai ügyek referense volt a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban. 1936-tól Hóman Bálint miniszter felkérésére igazgatóként teljesen újjászervezte a budapesti Gyógypedagógiai Nevelőintézetet, megújította a gyengeelméjűeket gondozó intézet gyógypedagógiai programját. 1942-től az ő igazgatásával működött a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, amelynek 1946-tól 1963-as nyugdíjba vonulásáig tanszékvezető tanára is volt.

1953-tól országgyűlési képviselőként közéleti szerepet vállalt, feltehetően a főiskola helyzetének megerősítése lebegett a szeme előtt. 1944-ben életét kockáztatva tizennnyolc zsidó, nem fogyatékkal élő lányt is felvett az általa vezetett gyógypedagógiai intézménybe, hogy megmentse őket a deportálástól. Külön megtanította őket, hogyan viselkedjenek házkutatás esetén, ilyen módon intellektuális fogyatékkal élő embereknek álcázva tartotta ott őket egészen a háború végéig.

További részletek a weboldalon.