Az elismeréssel immáron hatodik éve helyi egészségügyi és szociális területen dolgozó szakemberek munkásságát ismerik el.

Idén dr. Vladár János szülész-nőgyógyász főorvos és Nagy Mihályné Molnár Ilona nyugalmazott radiológiai szakasszisztens munkásságát ismerték el a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége békési szervezete által létrehozott Sursum Corda („Emeljétek fel a szíveteket!") díjat.
Dr. Pálmai Tamás, a KÉSZ képviselője elmondta, az elismeréssel immáron hatodik éve helyi egészségügyi és szociális területen dolgozó szakemberek munkásságát ismerik el. Dr. Vladár Jánosról dr. Csiby Miklós mondott méltató szavakat, kiemelve dr. Vladár fogékonyságát, emberségét, szorgalmát és az új tudományos ismeretek gyors gyakorlati alkalmazását. A Nagy Mihályné Molnár Ilona laudációját elmondó dr. Rácz László a szakember nagy munkabírását, precizitását, valamint az új iránti fogékonyságát méltatta. A rendezvényen meghívottként fellépett Bagoly László, illetve kollégái, tanítványai, továbbá Kelemen Orsolya és Kovács Csilla – írja röviden a beol.hu portálja.