A felhívásra sorra érkeztek az ajánlások, szavazatok.
Egy évvel ezelőtt indítottuk útnak az Emberséggel az egészségért című sorozatunkat. Ebben a hónap orvosát és ápolóját kerestük, közülük került ki az év nyertese. Sok ezren támogatták jelölésükkel, szavazatukkal azt a szándékunkat, hogy az orvosok, egészségügyi dolgozók helyzetét egy olyan hiteles sorozatban mutassuk be, amelyikben ők maguk tárják elénk, hogy milyen is az a világ, amelyikben helyt kell állniuk. Arra kértük olvasóinkat, hogy ajánljanak orvosokat, ápolókat és asszisztenseket, akik segítettek nekik a bajban – írja a veol.hu portálja.
Sorozatunk nagyon népszerű volt, a 12 hónap alatt több mint 78 ezren szavaztak a jelöltekre. A PLT öt lapjában összesen több mint ötven, a szereplőket bemutató riport látott napvilágot. Sorozatunk a végéhez ért, egy dolog maradt hátra: szerettük volna megválasztani az év orvosát és az év ápolóját/asszisztensét. Ehhez ismét olvasóink segítségét kértük, szavazatukkal önök dönthették el, hogy ki lesz a megyében az év orvosa, illetve ápolója/asszisztense.
Több mint hatezer voks érkezett a jelöltekre. Nem ritkán egy egész falu fogott össze, hogy háziorvosuk, ápolójuk megkaphassa a megtisztelő címet. Ez látszik a végeredményen is, hiszen mint az a csütörtöki ünnepségen kiderült Az év orvosa díjat az Őriszentpéteren, Kondorfán és Szalafőn praktizáló háziorvos dr. Nagypál Judit nyerte, az év asszisztense pedig a mellette dolgozó Németh Anita lett.
A háziorvosok és asszisztenseik nap mint nap az első vonalban állnak és oldják meg a lakosság növekvő számú problémáit, és teszik ezt úgy, hogy sokszor saját élethelyzeteik is nehezen kezelhetők - mondta dr. Stánitz Éva megyei tisztifőorvos, aki azért tartotta fontosnak ezt az eseményt, mert legalább egy napra az egészségügyi alapellátásban dolgozók állhatnak a rivaldafényben, azok, akik a hétköznapok során nem sok megbecsülést kapnak.
Dr. Nagy Lajos, a Markusovszky kórház igazgatója az egészségügyi dolgozók nevében az iránti örömét fejezte ki, hogy a média, az egészségügyről szóló tudósításokat illetően, az utóbbi időben a pozitív hírek felé mozdult el.