Gyakori, mégsem tudunk semmit az afáziáról

A sztrókot, vagyis az agyi érkatasztrófát, közkeletű nevén a gutaütést nem elég túlélni, a neheze többnyire csak azután következik. A rehabilitáció embert próbáló, az esetek többségében hónapokig, évekig tart, és drága is. A költségeknek pedig a társadalombiztosító sokszor csak egy részét fizeti. A támogatáshoz könnyebben hozzájutnak, akik a mozgásképességük visszaállítására igénylik. Nehezebb a dolguk azoknak, akik hellyel-közzel önellátóak, csak épp olvasni, írni vagy beszélni nem tudnak - írta a qubit.hu.

A sztrók egyik leggyakoribb tünete és következménye a féloldali bénulás, aminek következtében évekig tartó rehabilitáció után is visszamaradhat a mozgás részleges zavara, érzés- és érzékelészavarok. A túlélők másik jellegzetes és ugyancsak tartós tünete a beszédértés vagy a beszédkifejezés valamilyen mértékű zavara, az afázia. Az agyi sérülés hónapokig, évekig fennmaradó következményei nemcsak a betegek, a hozzátartozók mindennapjait is meghatározzák.

Már az is problémát jelent, hogy az afáziára, vagyis a nyelvi zavarra beszédzavarként utalnak, holott nem az – mondja az afázia modern terápiás lehetőségeit az elmúlt években a Potsdami Egyetemen kutató Zakariás Lilla logopédus. Ez kukacoskodásnak tűnhet ugyan, de a tisztánlátás a szakember szerint azért is fontos lenne, mert a nyelvi zavarnak és a szaknyelven dizartriaként ismert beszédzavarnak nemcsak az anatómiai hátterük, hanem a tüneteik is különböznek, így a szakszerű terápiájuk is eltér egymástól.

Az afáziát az agykéreg egyes részeinek, például a halántéklebenyi, úgynevezett Wernicke- vagy a homloklebenyi Broca-régió, a közvetlenül az agykéreg alatti fehérállomány vagy az abban található szürke magvak sérülése okozza. A dizartria ezzel szemben rendszerint az agytörzsi, a középagyi területen, esetleg az agykéreg motoros központjaiban vagy a kisagyat az agykéreggel összekötő idegpályákban bekövetkező elhalás következménye.

Utóbbi esetben a beszédszerveket mozgató izmok beidegzése sérül, a tüneteket a beszédképző izmok kontrolljának zavara okozza. Az érintettek a körülöttük lévők beszélgetését jól értik, és nemcsak írni-olvasni képesek, hanem azt is tudják, hogy mit szeretnének mondani. Csak éppen a beszédszerveiket mozgató izmaik, például az arcizmaik, nyelvizmaik, illetve a hangszalagjaik feletti uralmuk elvesztése miatt mégsem tudják megfelelően artikulálni a mondanivalójukat.

Az afáziások ezzel szemben keresik a kifejezéseket, amelyek a „nyelvükön vannak”, de nem képesek azokat előhívni. Szavakat tévesztenek, nem létező kifejezéseket használnak; nyelvtani szerkezeteik töredezettek, a végletekig egyszerűsödhetnek. Beszédkifejezési nehézségeik azonban – a dizartriában szenvedőkkel ellentétben – nem artikulációs, magyarul nem mozgásos zavarokból fakadnak. A teljes cikk itt olvasható