Gyarmati Andrea: mindig a beteg legyen az első

Igyekszem távol tartani magam a nagy magyar valóságól, az írásban és az életben egyaránt. Nem könnyű. Senkit sem akarok bírálni, és nem szeretnék részt venni a közéleti vitákban – mondta a Budai Hangnak Gyarmati Andrea, Óbuda díszpolgára. Az egykori világklasszis úszó, gyermekorvos szerint eldurvult a világ, mindenki azonnal meg akar kapni mindent, de reméli, hogy „ez is elmúlik egyszer, és pozitívba fordítjuk a tapasztalatot”. Gyarmati Andreát a hiányzó éremről, a nagyvonalú gyermekekről, a lájkvadászatról, a félig teli pohárról és az egészségügy állapotáról is kérdezték.

– Miért orvosnak tanult?

– Sok időt töltöttem a sebész nagybátyámmal, akit gyakran a beteglátogatásokra is elkísértem, és ezek az alkalmak mélyen megérintettek. De gyógyszerész édesanyám is nagy hatással volt a pályaválasztásomra, ahogy az első férjem is, aki a sportolói pályafutása lezárulta után fogorvosnak tanult. Tizenegy évvel volt idősebb nálam, rajongtam érte, felnéztem rá, a tanulmányai nagyban befolyásolták a döntésemet. Eredetileg nyelvtanárnak készültem. Tudtam, hogy gyerekekkel akarok foglalkozni, így amikor az orvosira kerültem, az első perctől kezdve a gyerekgyógyászat lett a vezérfonalam. Van ugyan egy ortopédszakvizsgám is, de ahogy letettem, rohantam is vissza gyerekorvosnak.

– Negyvenhárom éve foglalkozik gyerekekkel. A tapasztalatai szerint az elmúlt évtizedekben látványosan felgyorsult világ, a társadalmi változások és a digitalizáció milyen hatással volt a fiatal generációkra?

– A gyerekek imádni valók, régen is azok voltak, most is azok, és azok is maradnak. Az, hogy közöttük lehetek egész nap, rengeteg energiával tölt fel, a társaságuknak köszönhetően működöm egyáltalán. Körzeti orvosként az a megtisztelő feladatom, hogy a helyi családok életének része legyek, heti rendszerességgel követem a pácienseim útját, és nagyon sokféle gyerekkel találkozom, nehéz általánosítani. Régen is követtünk el hibákat a gyereknevelésben, mai is követünk el hibákat, de a gyerekek nagyvonalúak, megbocsátják a tévedéseinket. Azt látom ugyanakkor, hogy felnőtt egy magabiztosabbnak tűnő generáció, ám ez a magabiztosság eléggé ingatag, mert a „Google a barátunk” mentalitáson alapszik, talán túl nagy hangsúlyt kapott az életükben a virtuális valóság. (...)

– Több mint négy évtizede praktizál, hogyan látja az egészségügy helyzetét?

– Ha betegként veszek részt az egészségügyben, mint kolléga más ellátást kapok, de ha a szerencsés helyzetem mögé nézek, rémisztő világot találok. Rémisztő, hogy minden elgépiesedik, hogy a pénz határozza meg az ellátás minőségét, és az államiból a magánegészségügybe vándorolnak át a betegek. Most egy gyönyörűen felújított rendelőben beszélgetünk, ezért talán igazságtalanak tűnik, amit mondok, de a legtöbb állami intézményben valóban riasztóak a körülmények. Megértem, hogy aki megengedheti magának, messze elkerüli ezeket a helyeket, és inkább fizet a színvonalas szolgáltatásért. De ez itt a VII. kerület, és nekem már a gyógyszer felírásakor is azt kell szem előtt tartanom, hogy vajon a szülőnek lesz-e elég pénze kiváltani azt. Ha egyáltalán megtalálja a gyógyszertárban, mert egyre több a hiánycikk. Úgy érzem, mintha az egészségügy nem tartozna sehova, senki sem felelne érte, és ez egyértelműen látszik az állapotán. Több pénzre és nagyobb odafigyelésre lenne szükség. De a legfontosabb, hogy mindig a beteg legyen az első.