Gyászfeldolgozó csoport indul Győrben azoknak, akik elvesztették kisbabájukat.

A győri "Vendégbabák" csoport ingyenes terápiát biztosít azoknak a pároknak, akik szülés előtt vagy közben elvesztették gyermeküket. A munkacsoport 2001-től önálló szervezetté alakult Napfogyatkozás Egyesület néven, de fő feladatának továbbra is a gyászolók segítését, az egyéni és csoportos támasznyújtás kereteinek megteremtését tartja – írja a kisalfold.hu portálja.
- Néhány évvel ezelőtt komoly traumát éltem át. Túl a negyvenedik életévemen gyereket vállaltunk a férjemmel, de a várandósságom tizedik hetében elment a baba. Bár hosszú ideje foglalkozom hivatásszerűen különböző magánéleti kríziskezeléssel, légzésterápiával, úgy éreztem, hogy ezt a veszteséget csak segítséggel tudom feldolgozni, s új szakaszt nyitni – mondta Ligetvári Anita, győri transzperszonális pszichológus.
Ilyen előzmények után ismerkedtem meg a Napfogyatkozás Egyesülettel, ahol külön gyászcsoportok alakultak a kisbabájukat elvesztő szülők számára. Ezeket a csoportokat többnyire olyan képzett önkéntesek vezetik, akik életük során több alkalommal találkoztak családokat ért tragédiákkal. Jómagam a saját életkríziseimen és a hozzám forduló nők, férfiak és párok problémáin keresztül is nap mint nap tapasztalom – folytatta Ligetvári Anita - mennyire fontos a veszteségeink feldolgozása.
Éppen ezért szeretném elindítani az első önsegítő méhen belüli (perinatális) gyászfeldolgozó csoportot február 26-án Győrben. A részvétel ingyenes.