Gyerekek, akikről megfeledkezik a rendszer

Boros Judit férjével nyolc éve neveli halmozottan sérült kislányát. A Magyar Nemzetnek arról beszélt, hogyan érdemes feldolgozni egy ilyen szituációt, és a nehézségek ellenére derűsnek maradni. Aranyosi Mónika gyógypedagógus pedig elmondta, az átlagemberek nem gondolnak bele, milyen az élet egy sérült gyermekkel, mire van szükségük.

A támogatáshiánnyal küszködő, terápiát vagy kora gyermekkori intervenciót folytató gyógypedagógusok gyakran saját költségükön, közalkalmazotti fizetésből utaznak a családokhoz, igyekeznek minden gyereket ellátni. A pedagógusok emberfeletti odaadással dolgoznak minimális juttatásokért, nehéz körülmények között.

A gyerekek fejlődésének nem lehet akadálya egy busz- vagy vonatjegy, ráadásul több olyan eset is előfordul, mikor életveszélyes lenne szállítani a kicsit. Szeretek a biztonságos, ismerős környezetben dolgozni a gyerekekkel – mondja Aranyosi Mónika gyógypedagógus.

A forráshiány és a kevés szakember országosan megjelenő probléma, vidéken kifejezetten nehéz helyzetben vannak a szülők, nem könnyű hozzáértő, látássérültekre specializálódott gyógypedagógust találni.

Aranyosi Mónika szerint kevesen vannak, egyes területeken már az is eredmény, ha egyetlen gyógypedagógust lehet találni. Sokan még a játékokat is a saját pénzükből vásárolják, és saját költségükön utaznak, mert másképp nem oldható meg a kezelés.