Kós doktor évente 416 óra túlmunkára lenne kötelezhető, vagyis évi 26 ügyeletre, amit legtöbbször már tavasszal elfogyaszt.
2012 óta három kórházi gyermekosztály szűnt meg Magyarországon, és tegnap újabb két részleg szüneteltetését jelentették be: Nyíregyházán a gyermeksebészet, Hódmezővásárhelyen a gyermekkardiológia működését függesztették fel. A kórházi gyermekorvosok annyira kevesen vannak, hogy 65-80 éves szakembereken múlik egy-egy osztály sorsa. A Válasz Online az ünnepek alatt az ózdi és a mosonmagyaróvári kórházat monitorozta. Megnéztük, min múlt, hogy az egyik működött, a másik pedig bezárt. Nem túl sok különbséget fedeztünk fel: itt is, ott is, pengeélen táncoló kórházi osztályokat találtunk. Holott ezek az osztályok gyerekek ezreinek biztonságáért felelnek, írja a valaszonline.hu.
A borsodi város gyermekosztályán dermesztő a hiány. A nyugdíjas korú főosztályvezetőn kívül még másfél orvos van: egy főállású és egy heti 20 órában foglalkoztatott, „beügyelő” házi-gyermekorvos. Kitalálták az „ózdi modellt”. Lényege, hogy a házi-gyermekorvosok is besegítenek a kórház működésébe azzal, hogy elvállalnak néhány ügyeletet. (A sátoraljaújhelyi osztály is így tudott még néhány évig fennmaradni annak idején.) Ám mostanra a háziorvosok is fogyásnak indultak, csaknem mindenki nyugdíjas Ózdon. Volt idő, amikor négyen segítettek be, mostanra a már említett félállásún kívül még egy háziorvos maradt, aki havi négy-öt ügyeletet átvállal. Ez sem kevés, megmenti az osztályt. Sok-sok egészségügyi dolgozó és családjának szolgálata kell ahhoz, hogy az ellátás ne szűnjön meg, illetve csak egyszer, a nevezetes lovasbalesetnél álljanak le. Akkor is mindössze öt hétre.
A főorvos napra pontosan öt héttel azután, hogy összeszegelték a lábát, munkára jelentkezett a kórházban. Forrásaink azt mesélik, a kollégái nem hittek a szemüknek, amikor a súlyos műtét után járókeret és bot nélkül látták visszatérni. Azóta havonta nagyjából tízet ügyel, amit úgy kell elképzelni, hogy hétfőn reggel nyolcra bemegy dolgozni, négyig a normál munkarend szerint teljesít, majd jön az ügyelet. Másnap reggel kilenckor, a vizit után indul haza, vagyis a 8 óra munkaideje után még legalább 16 órát dolgozik. Ismerősei szerint a következő napot pihenéssel tölti, majd másnap (vagy harmadnap) újra ügyel egyet reggel nyolctól másnap reggel kilencig.
Noha egy vidéki gyermekosztály forgalma nem mérhető egy fővárosi sürgősségéhez, járványos időszakokban egy éjszaka alatt kétszer-háromszor is felébresztik a segítségre szoruló családok. Ha buszsofőr lenne, az utasok biztonságának érdekében már régen ki kellett volna kapcsolnia a motort. Itt azonban nincs leállás. Óriási dilemma, mikor vannak nagyobb biztonságban a beteg gyerekek: ha egy túlterhelt gyermekorvos látja el őket azonnal, vagy ha egy-másfél órát kell utazni a segítségig.
Nagyjából ilyen távolságra vannak a megyei kórháztól. Gyakran azon múlik, hogy egy gyermekosztály bezár vagy nyitva tart, hogy mikor jön el a pont, amikor maguk az érintettek is úgy érzik: a túlterheltségük már az ellátás biztonságát veszélyezteti.
Kós doktor évente 416 óra túlmunkára lenne kötelezhető, vagyis évi 26 ügyeletre, amit számításaink szerint legtöbbször már tavasszal elfogyaszt. Az uniós szabályok szerint töredékét ügyelhetné a ténylegesnek. Brüsszel nem tönkre akarja tenni a magyar gyerekellátást: a cél az, hogy a felelősségteljes munkakört pihent, jó döntések meghozatalára képes orvosok lássák el. A magyar egészségügyi hatóságok pedig tudják, hogy ennyi gyermekorvos képtelen szabályosan működtetni egy osztályt, de félrefordítják a fejüket.
További részletek a valaszonline.hu-n.