Gyógyítanék: miért tűrnek az egészségügyiek?

A közfelfogás szerint a közoktatásban dolgozó pedagógusnál kiszolgáltatottabb, befenyítettebb alkalmazottja kevés van a magyar államnak (a „nemzet napszámosa" kifejezés a méltatlanul alacsony fizetések mellett éppen erre a státuszra utal). Most mégis azt látjuk, hogy a kormányok különféle szeszélyeit, a megbecsülés hiányát, a mellőzöttséget és a mindig reformnak csúfolt átgondolatlan kapkodást némán tűrő tanárok a sarkukra állnak, hasonló bátorságot mutatva, mint az előző ciklusban a férőhelyek durva visszavágását megakadályozó egyetemi-főiskolai hallgatók - írja a Népszabadság publicistája.

Ugyanakkor itt vannak az egészségügyi dolgozók a maguk szinte korlátlan zsarolási potenciáljával, és mégis szó nélkül tudomásul veszik, hogy a kormányzat rendre beléjük törli a cipőjét. A nekik tett bérfelzárkóztatási és életpálya-ígéreteket nem teljesíti, az ágazat lerohadását nem lassítja, az ellátás személyi és emberi minimumfeltételeinek biztosítása érdekében nem tesz semmit. És – bár van egy Sándor Máriájuk, akinek az erkölcsi tőkéje mindenképpen meglenne egy tiltakozó mozgalom megszervezéséhez – csak hallgatnak, ami a pedagógusok nyílt lázadása idején napról napra érthetetlenebb - folytatja.

A valóságban persze mindenre van magyarázat – ha nem túl szívderítő is –, az egészségügyiek némaságára több is. Az egyiket Cser Ágnesnek hívják, a magyarázat másik tételét jobb szó híján nevezzük feudalizmusnak. És van egy harmadik ok is, ezt a legnehezebb a nevén nevezni. Kiderül a teljes cikkből.