Gyógyíthatatlan betegeknek csal mosolyt az arcára

26 esztendős, Bükkszenterzsébeten élő, ám Egerben dolgozó Molnár András munkája különleges. Nemcsak azért, mert férfiként ápoló, hanem azért is, mert olyan betegeken segít nap mint nap, akiknek sajnos már nem sok idejük van hátra – olvasható a heol.hu portálján.

Eredetileg az építőiparban szerettem volna elhelyezkedni, édesapámmal terveztük, hogy létrehozunk egy vállalkozást. Ő azonban elhunyt, s úgy döntöttem, betegeket fogok ápolni. Így a Kossuth középiskolában szereztem ­ápolói végzettséget – vág történetének közepébe. – Korábban még a neurológián dolgoztam, majd Offenburgba, az urológiára kerültem. Közben egy kis időt eltöltöttem már ugyanitt, a hospice-­részlegen, s lassan két éve már, hogy újra itt vagyok. Szeretem a munkámat. Jó érzéssel tölt el, hogy gyógyíthatatlan embereknek olykor mosolyt csalhatok az arcára, pedig ez érthető módon nagyon nehéz feladat. De mindennél többet jelent számomra, ha sikerül – hangsúlyozza András, aki hozzáteszi azt is, az ő osztályukat tartja a legemberségesebbnek az összes ­kórházi terület közül.

Folyamatosan azon munkálkodnak, hogy a szenvedő emberek ­gondolatait eltereljék. Az ápoló elárulja azt is: sok diák megfordul náluk segíteni, ők kezdetben félve kezdenek a munkának, ám a 90 százalékuk pozitív csalódással távozik. Összetett feladatot végzek. Az ápolói munkán kívül helyettesítek: könyvelek, a kábító fájdalomcsillapítókat szerzem be, a higiéniai osztálynak intézek jelentéseket, kezelem a fecskendőket, a gyógyszereket, infúzió­kat, továbbá az elhunytakat is számontartom. Minden reggel mosdatom a betegeket, meglátogatom őket, beszélgetek velük, beadom nekik a gyógyszereiket. Sokat járok szobáról szobára, figyelem az igényeket – sorolja a feladatait András.

Huszonöt ágy van jelenleg a részlegen, ezenkívül pedig van még egy kegyeleti szoba. Ide a már éppen távozni készülő beteg kerül, hogy az utolsó óráiban a családtagjai el tudjanak búcsúzni tőle.

További részletek a weboldalon.