Gyógyszerek, hormonok, műanyagok a Dunában

Nagy port kavart az a napokban nyilvánosságra került kutatási eredmény, mely szerint a Duna tartalmazza Európában a legtöbb antibiotikumot. Két vízügyi szakember, a BME Vizi Közmű és Környezetmérnöki Tanszékének docense, Clement Adrienne és Licskó István címzetes egyetemi tanárral a Duna szennyezettségéről beszélgetett a növekedés.hu.

A környezeti toxikológusok közelmúltban tartott nemzetközi konferenciáján megdöbbentő adatokkal rukkolt elő egy kutatócsoport, amely 72 ország 711 helyszínéről vett vízmintákat elemzett. Legfontosabb megállapításuk az volt, hogy a folyók antibiotikum tartalma gyakran, meghaladja az egészségügyi határértéket és Európában egy Bécsnél vett minta alapján a Dunát találták a legszennyezettebbnek. 

Licskó István: Tekintettel a mintegy tíz évvel ezelőtt átadott korszerű bécsi víztisztítóra, amely akkor Európa legkorszerűbb ilyen berendezése volt, s ma is az elsők között van, ráadásul arra a tényre, hogy a Duna nem tartozik Európa legszennyezettebb nagy folyói közé, még, ha néhány anyagnál kiemelkedő értékeket is mértek, ez nem jelenti, hogy a Duna nagyon szennyezett lenne. 

Clement Adrienne: Az antibiotikumok, hormonok, fájdalomcsillapítók és más gyógyszerek megjelenése a természetes vizekben önmagában nem meglepő, a kérdés csak az volt, hogy a műszereink mikor tudják ezeket a nagyon kis mennyiségű szennyezéseket kimutatni. Az említett eredmények tehát egyúttal az analitikai berendezések fejlettségét is mutatják. De a legújabb szabályozások is sokkal több anyagra írnak elő határértékeket, mint korábban.

A Magyar Víziközmű Szövetség szerint egymillió liter vizet kellene elfogyasztanunk, hogy egy tablettányi gyógyszerhatóanyag kerüljön a szervezetünkbe, napi két liter, szermaradványokat tartalmazó ivóvíz felhajtásával pedig a folyamat 14 ezer évig tartana. Ám nem csak antibiotikumokról van szó és az MTA honlapján legutóbb azt írták, a mikroszennyezők együttes és hosszú távú hatásáról sem az emberi egészség, sem a vízi ökológiai rendszer szempontjából sincs elegendő ismeretünk. 

C.A.: Ez teljesen igaz, köztudott például, hogy a kommunális szennyvizekből származó hormonok meg tudják változtatni az élővizekben a halak ivararányát. Ráadásul bizonyos káros anyagok sokkal jobban fel tudnak dúsulni a halak szerveiben és húsában, mint amilyen koncentrációban a vízben voltak.

Egyik hallgatóm a diclofenac alapú fájdalomcsillapítók előfordulását vizsgálta szennyvizekben és vetette össze az eredményeket a fogyasztással, melynek növekedése exponenciális. Újfajta veszélyt jelentenek a különféle kozmetikumokból, például hidratálókból, arclemosókból, fogkrémekből, bőrradírból származó, polietilén alapú mikroszemcsés műanyagok is.

A jelenlegi technikákkal ezeket a szennyvíztisztító telepek szintén nem tudják kiszűrni, a tudomány egyelőre addig a szintig jutott el, hogy felismerte a vízben a jelenlétüket. Ezután jön majd a szabályozás és végül, már ahol képesek lesznek rá anyagilag, az eltávolítás. Ha komolyan vennénk, amit az uniós szabályozás, a Víz Keretirányelv mond a veszélyes anyagok élővizekben való határértékeiről, 2027-re a vizeinket jó ökológiai és kémiai állapotba kellene hozni. A vízben vizsgálandó anyagok száma pedig csak egyre bővül, az úgynevezett megfigyelési körbe bevont anyagok között már ott vannak a gyógyszerhatóanyagok is.