Ha életek forognak kockán, nem számít a stressz

Seregély László 1975-ben kezdte a mentő pályafutását és most, 2020 februárjában vonult nyugdíjba. Ez bőven elég idő arra, hogy valaki elmélyüljön hivatásában, tanácsokkal lássa el a fiatalabb generációkat és nem utolsó sorban összegyűjtsön nem egy izgalmas történetet. Ezekről kérdezte a veterán mentésirányítót a nyugat.hu.

Az Országos Mentőszolgálat Facebook oldalán olvasható, hogy utolsó mentésirányítóként töltött napján a kollégái búcsúztatták. Hogy kell elképzelni egy mentős búcsúztatást?

László: Nálunk ez úgy szokott kinézni, hogy ilyenkor az aktuális nyugdíjba menőt kihívják, a mentőautókkal körbe állják, és csapnak egy hatalmas szirénázást. Ezután rengeteg fotót készítenek, autóban, autó nélkül, kollégákkal csoportosan, párosával, ahogy csak el lehet képzelni.

 Szinte már közhely, hogy a mentők munkája egy nagyon stresszes munka. Ez tényleg így van?

László: Igen, így van. Egyrészt a mentésirányításon nagyon fontos, hogy mindent jól csináljunk, és egy nagyon szigorú szabályrendszernek kell megfelelni. Persze ehhez is hozzá lehet szokni, és hozzá is kell, elvégre emberéletekről van szó. Másrészt vannak néha olyan hívások, telefonbeszélgetések, amik megrázzák az embert és nem könnyű utána feldolgozni őket. Azelőtt harminc évet autóztam és lehet, hogy nehéz elhinni, de az kevésbé volt stresszes. A telefonnál a mentésirányítónak bele kell képzelni magát a bejelentő helyzetébe, aki bele csöppent egy szokatlan helyzetbe, rémült, pánikol, mégis le kell tudni nyugtatni és elmagyarázni neki, mit tegyen. Nekünk közben higgadtnak kell maradni, mert ha átragadna ránk a pánik, nem biztos, hogy a megfelelő tanácsokat adnánk.