Hadsereggel a doppingmaffia nyomában

A doppingszerhasználaton lebukott sportolók jó része a csalásra szakosodott üzletág áldozata, aki ráadásul a saját egészségét viszi a vásárra, de semmiképp sem bűnöző - írta a magyarhirlap.hu a tiltott teljesítményfokozó szerekkel kapcsolatos interjújának 2. részében, melyben szintén Tiszeker Ágnest,  a Magyar Antidopping-csoport vezetőjét kérdezte.

– Ha a Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgy döntene, hogy mindenki csináljon a testével, amit akar, a nemzetközi doppingellenes szervezet pedig legyen kedves, számolja fel magát, mert sokba van ez az egész a világnak, vagyis, ha szabad lenne a pálya, ön szerint mi történne?

– Ez a kérdés már felmerült. Felszámolni a doppingot ugyanis nem sikerült, sőt, erősödött a doppingoló kedv, miközben az üldözése valóban komoly anyagi forrásokat igényel. Szóval, lehet azt mondani, hogy akkor hagyjuk az egészet. Ez döntés kérdése. Nyilván nekem van egy belső kódexem, én azt nem tudom elfogadni, hogy deklaráljuk, hogy valami, ami fiatal, egészséges emberekben nagyon komoly hosszú távú egészségkárosodást okoz, az legyen szabadon használható, ezt én nem tudom elfogadni. De, ha mégis azt mondanák, hogy itt a vége, hát megyek vissza a háziorvosi praxisomba… Nekem mindig azzal van a problémám, amikor felmentőleg hangzik el: felnőtt ember, tudja, mit csinál. Én azt látom, nem tudja, fogalma sincs róla. Olvassuk el a testépítő oldalakon, miket ötletelnek, milyen tanácsokat adnak egymásnak. Hajmeresztő! Teljes sötétség. Óriási üzlet eladni a doppingszereket, és ezért a sportolókat megvezetik, ráveszik őket, hogy használják ezt vagy azt a terméket, és termeljék a profitot bizonyos köröknek. Ezek a felnőtt sportolók ugyanolyan sebezhetők, mint a kiskorúak. Rengeteg olyan orvosi esetem van, amelyben valaki, valamikor sportolt, használt tiltott szereket, most pedig próbáljuk gyógyítani a betegségeit. Nagyon megrázó látni a felismerést, ha akkoriban ezt a sok bajt tudta volna, nem doppingolt volna: túl nagy ár a betegség.

– Ráadásul ők az egykori primitív anyagok áldozatai. Az új szerek mellékhatásait pedig még nem ismerjük. Nem telt el elég idő…

– Nem bizony. A mára fizikailag tönkrement egykori élsportolókkal kapcsolatban nem szeretünk rámutatni az okokra. Mindenki hátralép, marad a „jaj, szegény beteg”, „jaj, milyen korán meghalt” siránkozás. De ha eljutna az üzenet, hogy vannak szomorú esetek, nem egy, nem kettő, akkor talán megváltozna a doppinghoz való hozzáállás. Ilyen szempontból a mi munkánk misszió. Én a magam részéről nagyon hiszek a tiszta sportra való nevelésben.  A teljes interjú itt olvasható