Hálapénz: a végjáték kezdete 2. rész

A béremelés csak (erkölcsi) előfeltétele a hálapénz megszüntetésének, de önmagában nem oldja meg. A hálapénz valós (jellemző, tömeges) oka a mennyiségi és minőségi hiány. Az, hogy a beteg nem fér hozzá ahhoz, amit szeretne, vagy ha hozzá fér is, nem vásárolhatja meg legálisan - írta a szerző a cikksorozat első részében. A hálapénz megoldásához tehát a valós okot, a hiányt, és az ebből következő fogyasztói nyomást kell csökkenteni megfelelő minőséggel és hozzáférhetőséggel, illetve legális megvásárolhatósággal. Azt a hiányt kell megszüntetni, amit a betegek meg akarnak szerezni (reális időben nyújtott ellátás, bizalom, személyesség, hiteles minőség stb.) - írta Kincses Gyula cikksorozata ma megjelent, második részében a medicalonline-on.

A mennyiségi hiányt a kapacitásoknak a szükségletekhez hozzáigazításával, azaz a várakozási idők­nek elviselhető szintre csökkentésével lehet csökkenteni. Ehhez egyrészt kell némi politikai bátor­ság a várólisták „rendbetételéhez", másrészt ki kell mondani, hogy egyes fontos ellátási típusokban mennyi a kritikus sorhossz. E felett át kell irányítani a beteget más szolgáltatóhoz, vagy ha nincs hova, akkor a TVK-t (finanszírozási korlátot) kell emelni, vagy ha ez is kevés, akkor új kapacitásokat kell befogadni.
A minőségi hiány/deficitek csökkentésének fő eszköze a szakmai szabályok érvényesítése, a proto­kollszerű működés elterjesztése. Tehát: azonos szakmai tartalmú kezelés mindenhol, és tisztá­zott/előírt betegutak. Annak megértéséhez, hogy mindez miért fontos, fel kell tennünk Weltner János kérdését: miért nem adunk borravalót a McDonald'sban? Mert a Meki szigorú standardok szerint működik, így hiába adunk borravalót, ugyanakkora burgert kapunk, és se jobbat, se rosszab­bat. A pultosnak nincs ráhatása a minőségre, az adag nagyságára. Ha majd elhisszük, hogy (legalább lényegében) ugyanolyan ellátást kapunk mindenütt és mindenkitől, akkor szűnik meg ez a fajta fogyasztói nyomás. A teljes koncepció itt olvasható