Hálapénz: kínos-e a zsebbe dugott pénz?

A magyar egészségügy tabutémájában a delmagyar.hu portáljának sikerült megszólaltatnia Komáromi Zoltán háziorvost, aki szerint az orvos is kínosan érzi magát a zsebbe dugott pénz miatt. A hálapénz mindenki számára jól érthető téma, mert mindenkinek van élménye arról, hogy adott vagy sem hálapénzt – mondta a szentesi születésű Komáromi Zoltán, aki 1980-ban szerzett orvosi diplomát a szegedi egyetemen.

Mentőorvosként kezdtem a pályám, így mondhatom, előre megfontolt szándékkal nem hálapénzes szakmára mentem. Éppen ezért a mai napig úgy vagyok vele, hogy ha valakit meggyógyítok, rendbe teszem az életét, és utána bármilyen formában kifejezi a háláját – ami lehet egy csokor virág, egy üveg bor, egy bonbon, vagy falusi doktor koromban kaptam felpucolt csirkét vagy egy rekesz szatymazi őszibarackot –, akkor ez visszajelzés, hogy jól dolgoztam. Ez nagyon jó érzés, pozitív visszacsatolás – magyarázta Komáromi Zoltán, aki Szegeden, Hattyastelepen és Szatymazon volt háziorvos.

Tizenhét éve a fővárosba költözött családjával, azóta ott praktizál háziorvosként. 1998-ban beválasztottak a Magyar Orvosi Kamara elnökségébe, ahol titkárként, majd alelnökként dolgozott 2003-ig. 2005-től nyolc évig volt a háziorvosok országos szakfelügyelője.
Komáromi szerint a világ összes országában a hálapénz és a hála ilyenfajta kifejezése megszokott és normális. Magyarországon viszont szerinte kriminalizálják a dolgot.

Gyakorlatilag olyan mértékű hiány alakult ki néhány diagnosztikai vagy műtéti szakmánál, olyan hosszú ideig kell várni egy-egy beavatkozásra, alapvető vizsgálatra – húzta alá a szakember -, hogy a betegek egy részében teljesen logikusan felmerül, készpénzzel előrébb tudna-e jutni ebben a reménytelenül álló sorban. Erre a szakma évekkel ezelőtt nagyjából megtalálta a megoldást, ugyanis a kórházakban rengeteg kihasználatlan kapacitás volt, van. A napi 8 óra munka után ott állnak üresen a milliós-milliárdos értékű műszerek.

Az alulfizetett dolgozók szívesen benn maradnának 1-2 órát, ha ezeket a kapacitásokat piaci alapon tudnák hasznosítani. Ezzel az intézmény is bevételhez jutna, és a pluszmunkáért a dolgozók is megkapnák a pénzüket. Így nem kellene például egy nővérnek másodállásban takarítania, vagy egy orvosnak máshol helyettesítést vagy ügyeletet vállalnia.