Futótűzként terjedt el Mohácson a hír, hogy megszüntethetik a kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályát.

Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy nemcsak a mintegy húszezer lakosú Duna-parti városban, hanem a kórház teljes, több tízezer főt érintő ellátási területén élő kismamák csak a megyeszékhelyen hozhatnák világra gyermekeiket.
A szóbeszéd hátterében az áll, hogy a kórházak állami fenntartásba kerülését követően csak ott maradhatnának meg a szülészeti osztályok, ahol az évenkénti születésszám eléri a félezret.
- Mi is ezt a tájékoztatást kaptuk - mondta dr. Révész Péter főorvos. - A veszély valós, azonban mindent elkövetünk, és nagyon bízunk benne, hogy ez nem következik be - tette hozzá.
A mohácsi kórházban tavaly mintegy négyszáz gyermek született, idén várhatóan 360-370 körül alakul ez a szám. Azért, hogy a folyamatot megfordítsák, olyan fejlesztéseket indítottak el, amelyektől azt remélik, több várandós nőt csábíthatnak az osztályra, nemcsak helyből és a város környékéről, hanem Harkány, Siklós, Villány térségéből is, akár céljáratok indításával is segítve ezt.