A veterán véradók legnagyobb elismerését, a Pro Vita Díjat vehette át Budapesten a héten Kriszt Antal.
A töttösi véradóval a Dunántúli Napló – online készített rövid interjút.
– Véradás több mint száz alkalommal. Mit jelent ez pontosan?
– Hogy 18 éves korom óta, vagyis 36 éve minden esztendőben három-négy alkalommal nem egészen fél liter vért vettek le tőlem, többnyire a mohácsi véradó állomáson. Nos, ez úgy hatvan liter vért jelent, vagyis úgy is számolhatunk, hogy tízszer lecserélték a teljes vérmennyiségemet.
– Mi vitte oda minden alkalommal?
– Először a kollégák, aztán meg úgy éreztem, mindig jól jöhet valakinek ez a segítség. Másrészt úgy gondoltam, jobb adni, mint kapni. Ez a vérrel kapcsolatban szó szerint értendő, hiszen a családom, a fiam és lányom ugyancsak rendszeres véradó, mondhatni, ilyen dinasztia vagyunk, de szerencsére még senki sem szorult rá tőlünk, hogy műtét vagy baleset miatt kapjon is más véréből.
– Ötödik az országban a legjobb véradók listáján. Meddig lehet ezt folytatni?
– Hivatalosan 65 éves korig, úgyhogy még javíthatok, van rá jó tíz esztendőm. De nem ezért csinálom, mindemellett ha rajtam múlik, ezután is ott leszek évente négyszer a véradó állomáson.
– Régen gyógyítottak a vér csapolásával.
– Meg kell hagyni, minden véradás után sokat javul a közérzetem. De azért nincs jelentős hatása az egészségemre. Korábban törzstársaságunk is volt, de szép lassan lemorzsolódott mindenki. Most már a családdal járunk vért adni. És persze annak sincs motiváló hatása, hogy kapunk egy ötszáz forintos élelmiszerjegyet. Az pedig már csak retro véradásokon dívik, hogy szendvicseket meg sört osszanak.