Miként Weisz Fanni a siketek (és Pécs) arca, úgy mostantól Teszlák Nikolett a fogyatékkal élők szószólója Baranyában.
A helyes fiatal hölgy a Pannon Filharmonikusok zenekar esélyegyenlőségi felelőse, és nagy tervekkel kezdte a munkáját. Teszlák Nikolettel a Dunántúli Napló – online készített interjút.
– Hátrányos helyzetű társadalmi csoportoknak visz minőségi kultúrát az életébe. Mi ebben a vonzó egy csinos ifjú hölgy számára?
– Úgy gondoltam, ez a feladat igen közel áll hozzám, mivel magam is érintett vagyok. A jobb kézfejem születési rendellenesség folytán nem fejlődött ki, így át tudom élni a fogyatékosok helyzetét, és könnyebben elfogadják a hívó szavam.
– Mire hívja a sorstársait?
– Iskolákkal, önkormányzatokkal, szociális intézetekkel vettem fel és keresem a kapcsolatot, hogy a mozgáskorlátozott gyerekek is eljussanak a fiataloknak szóló komolyzenei előadásainkra, a hátrányos helyzetű felnőtteknek pedig a zenekari főpróbákra tervezünk a pár évvel ezelőtti egyforintos koncertekhez hasonló ingyenes belépési akciókat. Emellett az a szándékunk, hogy rászoruló vidéki gyerekeket iskolabuszokkal hozzunk a Segítség, komolyzene sorozatunkra.
– Milyen az akció fogadtatása?
– Futótűzként terjed a híre a megyében. Megkerestem néhány szociális intézményt, de szájról szájra adják tovább a lehetőséget, s egyre többen szeretnének bekapcsolódni.