Havas Henrik a Frizbiben a Bajor Imrével töltött utolsó időket eleveníti fel.
Kiderül: sajnos, nem igaz, hogy a Kicsihuszár állapota valamikor is javult volna, ellenben nagyon bízott a kínai gyógymódban. Havas Henrik most először beszélt nyilvánosan Bajor Imrével kapcsolatban azokról az emlékekről, amelyeket a Kicsihuszár utolsó hónapjaiban élhettek át együtt. Havas ugyanis rendszeresen látogatta őt, igaz, az újságban megjelent hírek többségére azt tudja csak mondani: hülyeség volt. Sosem tapasztaltam olyat – mondta a Frizbi felvételén Havas –, hogy annyira jobban lett volna, hogy például le tudott volna menni a medencéjéhez – írja a Bors – online.
Bízott benne, hogy így lesz, és azt tervezte velem, ha jobban lesz, lemegyünk és medencézünk, ott beszélgetünk. Sajnos ez nem következett be. Sosem kérdeztem, hogy mi van vele meg a betegségével, de természetesen mindig szóba került, és szinte minden alkalommal magától jegyezte meg, hogy éppen ki és mit fog csinálni vele. Most már se pia, se igazi pénz, csak zsetonok, még ez is... Ez már a vég! – emlékezett Bajor szavaira Havas Henrik, aki elmondta azt is: Bajor igenis hitte azt, hogy a kínai gyógymód hatásos lesz. A kínai útjával kapcsolatban is hosszasan ecsetelte, hogy majd valami moszat a szervezetében bejut a rákos sejtekbe, megvilágítja őket, majd szétrobbannak. Bár sosem mondtam el a véleményem neki ezekről, szerettem volna én is hinni, hogy még van visszaút számára. De nem titok, ilyen alkalmakkor sokszor összenéztünk a párjával, Ildikóval – idézte fel a Frizbi műsorában Havas Henrik.