Hogyan gyógyítható az egészségügy?

Az egészségügy betegsége pedig mélyen visszanyúlik a szocializmusba. A rendszerváltozás óta történtek pozitív változások (elmozdulás a bázisfinanszírozásról, háziorvosi rendszer megváltoztatása stb.), egy fontos dolog azonban nem változott: a politika és a betegek viszonya az egészségügyhöz, benne az egészségügyi törvényben is megfogalmazott tételhez, miszerint a betegeknek jár a legmagasabb szintű egészségügyi ellátás – így kezdi a Vélemény rovatban dr. Horváth Örs Péter jegyzetét a Népszabadság – online oldalán.

Mint azt dr. Horváth Örs Péter egyetemi tanár írása elején megjegyzi: ez nyilvánvalóan teljesíthetetlen még gazdag országokban is. A feltétlenül szükséges szemléletváltozáson kívül számos feltétele van a betegség gyógyításának, amelyekről a szakértők már sokszor mondtak véleményt, és az államtitkárság is jól lát kitörési pontokat, de még mindig vannak kérdések, amelyekről alig esik szó, és amelyek vagy politikailag érinthetetlenek, vagy „kényes" kérdések – fűzi hozzá dr. Horváth.

Ezután a cikk szerzője hét, hosszabb-rövidebb pontokba szedve írja le véleményét az egészségügy gyógyításának lehetőségeiről.  Az első pont arról szól: Mindenki egyetért azzal, hogy az egészségügyre fordított összeg kevés, még a visegrádi országokban is 50%-kal magasabb a GDP-arányos támogatás, mint nálunk.

A második pont azt taglalja: A szakma döntően egyetért a strukturális átalakítások szükségességével és a centralizációval. Ma hazánkban több száz olyan beavatkozás van, amit csak 3-4 központ képes ellátni európai színvonalon, tehát a régiók közötti átjárást a betegek érdekében biztosítani kell. Nagy szakmai különbségek vannak az ellátóhelyek között, és a versenyhelyzet fenntartása a fejlődés egyik záloga. A szabad orvosválasztásnak meg kellene maradnia a régió határain túl is emiatt.

A harmadik pontban pedig többek között az olvasható: Sokan hangoztatták már a biztosítási „alapcsomag" kidolgozását, amelynek tartalmaznia kellene minden életveszélyt elhárító vagy megelőző beavatkozást és egyre kevésbé az életminőséget javító beavatkozásokat. Azt már mindenki elfogadta, hogy a fogpótlás, a szemüveg és a hallókészülékek legtöbbje nem ingyenes, de további kiterjesztésre lenne szükség. Ez a szakmákon belül nagy érdekellentéteket fog nyilván szülni, de nyugati biztosítási példákból lehetne bátran meríteni. További megfontolás lehet az, hogy az életminőség-javító beavatkozás a munkaképesség helyreállítását szolgálja-e, vagy csupán a sport és a hobbitevékenység rehabilitációjához vezetne.

A negyedik pontban a a polgári kártérítési perek elszaporodásának kedvezőtlen hatásait ecseteli a szakember, az ötödik pontban pedig a defenzív ellátás költségeiről is szó esik. A hatodik pont a „humánerőforrás-krízis" égető problémájára világít rá, míg az utolsó, hetedik pontban dr. Horváth Örs Péter a szinte ráfordítás nélküli megoldásait közli tömör mondatokban.