Horváth Ildikó: most kell lépni!

Annyira megmozdult mindenki az egészségügyben, a lakosság, a benne dolgozók, a róla gondolkodók, a gazdasági és a jogi oldal is, hogy most kell lépni – mondta a Világgazdaságnak adott interjújában Horváth Ildikó, egészségügyért felelős államtitkár.

Nincs olyan területe a hazai egészségügynek, amelyhez ne lehetne hozzányúlni. A sürgősségi betegellátás a legfontosabb problémás egység?

Bizony, bőven van mit tenni, 2010 előtt végtelenül kivéreztették az egészségügyi rendszert és leamortizálták a kórházakat. A felismerés, hogy ami nem működik jól, azt át kell alakítani, jó ideje megvan. Most mindenki megmozdult az egészségügyben – a róla gondolkodók, a lakosság, a dolgozók, a gazdasági és a jogi oldal is –, és a mostaninál jobb megoldásokat keres. Ezért lépni kell, hogy nagyobb hatékonysággal tudjunk dolgozni. Ám a változás által okozott veszteséget, amely minden változásmenedzsment központi kérdése, minimalizálni kell. Biztosítani kell, hogy legalább olyan jól működjön a rendszer a változások alatt, mint a változások előtt. A sürgősségi betegellátás javítását szolgáló szakmai koncepciót már elfogadta a kormány, következik a végrehajtás.

A köz- és a magánellátás szétválasztásával kapcsolatban milyen elképzeléseik vannak?

Egészségpolitikai szempontból fontos, hogy értsük és lássuk, milyen a kapcsolat a köz- és a magánellátás között. Melyek azok a területek, amelyek nagyon fontosak és egymást támogatják, és melyek azok, amelyek azért nőttek ki, mert vagy szabályozatlan volt a terület, vagy egy megélhetési együttműködés jött létre, amelynek a jogszabályi környezete nincs kialakítva? Hangsúlyozom, hogy az állami intézményekben végzett szolgáltatások szigorú minőségbiztosításon mennek keresztül. Mi ellenezzük a fizetős egészségügyi ellátás beemelését a közegészségügybe. A fizetős egészségügyi szolgáltatásoknak a magánkórházakban van a helyük. Az pedig nem fenntartható, hogy állami finanszírozású intézményekben, állami pénzből vásárolt eszközökkel és állami alkalmazásban álló dolgozókkal tartsanak fenn magánpraxisokat. Az egészségügyre fordított minden egyes forintot a közegészségügy és a betegellátás színvonalának emelésére szánjuk. Világosan szeretnénk látni, hogy egy ilyen szerződéses viszonyban ki mit vár el a másiktól, és milyen arányban van az, amikor egy magánszolgáltató használja az állami ellátórendszer infrastruktúráját, épületét, miközben elad egy szolgáltatást. Ezeket a szerződéseket felül kell vizsgálni, meg kell nézni, mi módon képviselik az állam érdekeit. A választás lehetősége azonban mindenkinek adott: aki szeretne valamilyen szolgáltatást vásárolni, megteheti, de bízhat abban is, hogy jó szolgáltatást kap az állami rendszerben is.

A Magyar Nemzeti Bank 22 pontos egészségügyi javaslatcsomagja mintha nagyobb teret adna a magánszolgáltatóknak, mint amekkorát az egészségpolitika…

Abban a jegybankkal egyformán gondolkodunk, hogy a lakosság várható élettartamát emelni kell, hiszen a számítások szerint plusz egy év a magyar gazdaságnak 4 százalékos GDP-növekedést hoz. Átlagosan egy évvel nőtt a születéskor várható élettartam 2010 és 2017 között, és csökkent az egyik népbetegség, a miokardiális infarktus halálozási aránya. Keressük, nézzük, vizsgáljuk, hogy más országok milyen biztosítási rendszert használnak, és Magyarországon melyik példa lenne megvalósítható. Jöjjenek-e az üzleti biztosítótársaságok, vagy legyen állami biztosító? Ezen még dolgozunk, és ehhez tisztán kell látnunk a köz- és a magánegészségügyi ellátókkal kapcsolatos kérdésekben.

Az úgynevezett teljesítményvolumen-korlát (TVK) felülvizsgálatát is régóta kéri már a szakma. Ebben terveznek valami változást?

Én úgy nézek az egész TVK-ra és a hbcs-alapú (a fekvőbeteg-ellátás finanszírozásában használt, homogén betegségcsoportok szerinti betegosztályozási rendszer – a szerk.) finanszírozásra, mint egy olyan szerkezetre, amelyet két évtizede érintetlenül hagytak. Fontos megkeresni, hogy melyik az a finanszírozási rendszer, amely hatékony és integrált betegellátásra ösztönzi az intézményeket, és elősegíti azt a célt, hogy a beteg legyen a középpontban. Például a miokardiális infarktusok ellátásánál hiába mentesítették a TVK-korlátoktól az intézményeket, hiszen abban, hogy az infarktuson átesettek hány évet élnek még, sajnos nem vagyunk olyan jó helyen. Tehát a rendszerben még vannak kiigazításra szoruló területek. Az interjú itt olvasható