Hospice: végső menedék

Tamásnak 2010 májusában fájdult meg a dereka. A háziorvosa laborba küldte, s hamarosan kiderült, 14 centis áttét található a máján. A primer daganat a vastagbélben volt, novemberben meg is műtötték. Az áttétre kemót kapott, sikerült felére csökkenteni a méretét, így 2011 szeptemberében megműtötték – idézi fel a család történetét a zalaihirlap.hu portálja addig a pontig, amíg a kezelőorvos  közölte, hogy nem tudja már meghosszabbítani a beteg életét.

Kisvártatva a férfit haza is adta a kórház, júniusi haláláig otthon ápolta felesége, s a hospice szolgálat. Ágira, a feleségre szinte ráomlott a feladat. Mint mondja, először azt sem tudta, mit kell tennie, az ember nincs berendezkedve arra, hogy halálos beteget ápoljon. Aztán kialakult minden, a dolgozószobát átrendezte, itt hozzáfért a gyógytornász, és volt hely az infúziós állványnak. A háziorvosuk, dr. Keglovics Bernadett szintén minden nap a férfihez, s az ügyelet is megfordult néhányszor náluk. Ági csak a legnagyobb tisztelettel tud szólni mindannyiuk munkájáról.

A férfi már alig nyomott többet negyven kilónál. Aki még nem ment át ilyesmin, nem tudja elképzelni, mekkora támasz, hogy azokban a kétségbeesett napokban számíthattam a hospice szolgálatra – emelte ki Ági, hozzátéve azt is, tudta, hogy nincs tovább, mégis biztonságérzetet adott, hogy naponta ránk nyitották az ajtót olyan szakemberek, akik valamennyit könnyíteni tudtak a férjem közérzetén.

Ági férje, Tamás csendesen ment el, szerencsére nem voltak nagy fájdalmai. Harmincnégy évet éltek együtt, most, novemberben kerekedett volna ki a harmincötödik...

Daganatos kórképek esetén gyakorta elérkezik az a pont, amikor elfogynak a gyógyítás eszközei, s csak a betegek méltó elkísérése marad feladatul – mondja dr. Ruzsa Ágnes, a Zala Megyei Kórház onkológiájának osztályvezető főorvosa. – A betegnek nem egyszerű megbékélni az elmúlással, az orvosnak sem a sikertelenséggel, de mind közül talán a szerető család vesztesége a legnagyobb. Amikor az ember az út végére ér, talán nem is annak tényleges hossza, hanem a minősége a legfontosabb. A panaszok, tünetek, a szenvedés mérséklése, a hétköznapok vállalható életminősége. Erre való a hospice.

A 80-as évek végén Magyarországon még szinte mindenki szemérmesen elfordul az egész kérdéskörtől. Hatalmas problémák származtak abból a gyakorlatból, hogy fals zárójelentéseket adtak a betegeknek. Aztán változott a törvény, s átesve a ló túlfelére kötelező lett a beteget szembesíteni a tényekkel – mondta dr. Ruzsa Ágnes, aki hozzátette azt is, nem volt egyszerű kimunkálni, miként közöjük úgy a rossz hírt a beteggel, hogy azt ő elbírja, s mi, orvosok se haljunk bele minden páciensünk elveszítésébe – húzta alá a főorvos. Mert ezt nem lehet megszokni.

Egy onkológus hosszú éveken át cipeli a hátán a sok veszteséget, amit csak úgy képes elviselni, ha a betegének segíteni tud megőrizni az elmúlás méltóságát. Amire persze nincs szabály, egyéniségtől, habitustól függ, ki mit vár el, miként akar távozni az életből. Ez nagyon nehéz feladat, s nem is mindig sikerül igazán – emelte ki dr. Ruzsa Ágnes.
A teljes cikk a zalaihirlap.hu oldalán olvasható!