Így tüntetett el a magyar kormány tizenkét kórházat

A 100 magyar kórház legalább felének megszüntetését javasolja a Gyurcsány-kabinet egykori gazdasági minisztere, a Doktor24 magánegészségügyi csoport alapító-tulajdonosa, Kóka János. A javaslat több ponton hibádzik: Magyarországon már régóta nincs 100 kórház, és a jelek szerint a meglévőket sem kell bezáratni központi verdikttel: porladnak azok maguktól is. A Válasz online megmutatja, hogyan folyik a magyar egészségügy lopakodó leépítése, miközben a betegek arra panaszkodnak, hogy csak hosszú várakozás után jutnak ellátáshoz.

Valójában az elmúlt években nem több kórház lett, hanem kevesebb, és olyan tömegben tűnnek el kórházi ágyak, amilyenre korábban csak durva központi beavatkozások idején volt példa. A magyar egészségügyben tehát egy intenzív és spontán leépítési folyamat zajlik, amelynek során: 2012 óta tizenkettővel csökkent az aktív, 24 órás belgyógyászati, sebészeti és szülészeti tevékenységet végző kórházak száma. Először esett be az elmúlt évben a gyógyító kórházi ágyak száma 40 ezer alá, erre korábban nem volt példa. A kórházi ágyak kilenc (!) százalékának működtetését szüneteltetik, így menekülnek a kiadások elől.

Immár tizenkét olyan kórház működik hazánkban, amely 2012-ben még megfelelt a klasszikus kórházi definíciónak, jelenleg azonban már nem. Az elmúlt 12 esztendőben elveszítette jellemzően a sebészetét és/vagy a szülészetét, emiatt már nem képes a legalapvetőbb kórházi funkciók ellátására, hanem kórháztorzóként működik tovább. Az intézményeket nem zárták be, a kórház feliratot nem távolították el a homlokzatukról, ma is úgy állnak a városok központjaiban, mintha gyógyító kórházak lennének. Ezek az intézmények ma már főként rehabilitációs és ápolási, szociális feladatokat látnak el, és esetleg egy-két gyógyító osztályuk maradt. A folyamat egy jól látható ívet ír le: a kórházak pénz-, szakember- és időnként a betegek hiánya miatt először elveszítik egyik-másik kulcsfontosságú osztályukat, mire olyan orvos- és betegelvándorlás indul meg az intézményből, hogy a maradékot sem tudják megtartani. A következő lépésben kizárólag ápolási, rehabilitációs feladatokat kapnak, emiatt tovább folytatódik a szakembergárda elvándorlása, mert ezekben az intézményekben jóval kevesebb orvosra van szükség és intenzívterápiás szaknővérek sem kellenek. A magyar egészségügyben ápolási ágyakra is nagy igény van, ezért sok helyen ez nem egy hibás, hanem éppenséggel támogatandó folyamat. Ám a helyi közösség gyakran mégis leépülésként éli meg, mert úgy érzik, sérül az ellátáshoz való joguk, mivel az egészségpolitika nem gondoskodik a nagyobb kórházak fogadókészségéről.

A kórházi leépítés spontán folyamattá vált. Miután az egészségügyre fordított GDP-arányos közkiadás csökken, a kórházak maguktól tartósan szüneteltetik ágyaik jelentős részét. A gyógyító ágyak 40 ezres, lélektani határ alá csökkenését úgy lépte át a magyar egészségügy, hogy még a szakma nagy része sem volt ennek tudatában, nemhogy a közvélemény.

A folyamat egyre gyorsul, 2021-ben még 42 ezer gyógyító kórházi ágy volt hazánkban, idén novemberben azonban már a 39 ezret sem érte el a számuk. Hogyan lehet háromezer ágyat úgy eltüntetni, hogy annak nyoma sincs a közbeszédben? Hiszen ez óriási szám. Olyan, mintha hirtelen nem lenne Semmelweis Egyetem, és mellé eltűnne a Szent János és a Szent Margit Kórház a fővárosból. Vagy Bács-Kiskun úgy ébredne, hogy Kecskeméten, Baján és Kiskunhalason elfújta a szél az összes kórházi ágyat.

További részletek a teljes cikkben