Ilyen volt az élet a Lipót falai között

Korszerűtlen, elhanyagolt épület, egyhangú, unalmas élet a négy fal között, cigarettafüst, az intim élet hiánya és a mámorító gyógyszerek. Elképzelhetetlennek tűnnek számunkra egy zártosztály mindennapjai. Ennek ellenére mégis fenekestül fordult fel a pszichiátriai betegek élete az egykor ezreknek otthont adó Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, közismertebb nevén, a Lipót bezárása után. Hiszen sokak számára magát az "otthont" jelentette az intézet, írja a life.hu. 

Vajon milyen volt az élet ott bent? Mi történt a betegekkel a bezárás után? Hova kerültek? Milyen hatással volt rájuk? A témában dr. Vizi János pszichiáterrel és jogásszal, aki maga is éveken át az intézményben dolgozott, beszélgetett a lap. 

Elmondása szerint a súlyosabb pszichiátriai, pszichotikus kórképeket a pszichiátriai osztályokon kezelték, az enyhébbeket pedig a neuropszichiátriai osztályokon. A súlyosabb kórképű betegek között akadtak, akik önmagukra és másukra is veszélyesek voltak egy darabig.

Ők is össze voltak zárva a többi beteggel, csak jobban figyeltek rájuk, illetve bizonyos esetekben fizikai korlátozás módszerét is alkalmazták, ha szükség volt rá. Elkülönítésre nem volt lehetőség az intézményben– mesélte dr. Vizi János.

Ezeken kívül volt egy elmebelosztály, belgyógyászat és pszichiátria is. Elmefertőző osztály is létezett, ahol a fertőző pszichiátriai betegeket kezelték. Akik súlyos büntetendő cselekményt követtek el, ők az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyitó Intézetbe (IMEI) kerültek és kerülnek a mai napig is. Egy ilyen intézmény létezik jelenleg az országban.

A pszichiátriai osztályok akkoriban zárt osztályként üzemeltek, egy darabig onnan nem mehettek ki a betegek. Amikor javult az állapotuk, akkor volt lehetőség az úgynevezett parksétára.

Legendásan szép parkja volt Lipótmezőnek, oda ki lehetett menni nagyokat sétálni. Lipótmező, amikor építették még nem volt lakott terület. A társadalom nem szereti látni a pszichiátriai betegeket, ezért is tették külső területre az intézetet.

„Ha sok cigit szívok, nem tompít annyira a gyógyszer"

Az akut betegek élete elég unalmas volt, hiszen valóban a négy fal közé voltak zárva, nem hagyhatták el az épületet. Régebben még lehetett a folyosókon is dohányozni. A cigaretta gyorsítja a gyógyszerek lebontását, így voltak, akik tudatosan szívták, valaki csak unaloműzésből. Sok beteg mondta: „Ha sok cigit szívok, nem tompít annyira a gyógyszer."

A Lipót betegeinek az olvasás sem jelenthetett kikapcsolódást, ugyanis a gyógyszerek a látást is rontották, így maradt a beszélgetés. 

Egyhangú élet volt ez, a szürke, jelentéktelen napok csak úgy követték egymást.

A krónikus betegek egy részének teljesen más élete volt, mint azoknak, akik csak időszakosan tartózkodtak az intézményben. Az évekig bent lakók jártak munkaterápiára, dolgoztak, ezért kaptak is egy kis pénzt. Többféle kezelés létezett, ilyen volt például a művészetterápia.

A terápiák mellett elengedhetetlenek voltak a már említett gyógyszeres kezelések is.

További részletek a life.hu-n.