Egy éve kezdett komolyabban foglalkozni a fitnesszel a szentesi Muzsik Réka.
Azóta bajnokságokat nyer, világbajnokságra készül. A fiatal lány húsz éve táncol, mint elmondta balettal kezdte, majd a modern-, később a társastánc következett. Egy darabig még munka mellett is folytatta a táncot, később azonban már nem fért bele az idejébe. Réka tavaly nyáron kezdett komolyabban foglalkozni a fitnesszel. Hamar bebizonyosodott, hogy az új sportágban is sikeres, néhány hete – edzője, Kristó Endre nagy büszkeségére – bajnokságot nyert Hódmezővásárhelyen – írja a delmagyar.hu portálja.
Hetente hatszor edzek, a konditeremtől minden segítséget megkapok. Nem tudnám elképzelni az életemet sport nélkül, nem is tudom, milyen az. A tervem a nemzetközi versenyzés volt, eddig jól haladok. Persze most már nemzetközi eredményekre is vágyom. Az életben minden téren ilyen céltudatos vagyok – tette hozzá Réka, aki elmondta azt is, amikor nem az izmait edzi, gyógyszerészként dolgozik a szülővárosában, Szentesen.
A pályaválasztás nem volt egyszerű annak idején. Táncoltam, tíz évig csellóztam, kitűnő tanuló voltam. Mindent szerettem, minden érdekelt, sok nyitott ajtó volt előttem. Éppen ezért volt nehéz a választás, hogy merre induljak. Édesanyám az egészségügyben dolgozik, vonzott a pálya, így döntöttem gimnázium után a gyógyszerészkar mellett, ahol ötössel államvizsgáztam. Hatodik éve dolgozom Szentesen. Nagyszerű munkahely, támogatnak abban, hogy a sportot, a versenyzést össze tudjam egyeztetni a hivatásommal – fűzte hozzá a szentesi Muzsik Réka.