Jegyzet a fiókpatikák működéséhez

Az érem oldala vékony. Az élére állítva messzire tud gurulni. Ahhoz, hogy az irányt és a távolságot kézben tartsuk, eddig következetesen megtartott értékeinket megőrizve kompromisszumokat kell kötnünk. A kompromisszum további együttműködésre is ad lehetőséget. Dr. Mikola Bálint jegyzete a PharmaOnline-on olvasható. 

A Belügyminisztérium június végén nyújtotta be előterjesztését az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerek rendeléséről és kiadásáról szóló 44/2004. (IV. 28.) ESzCsM rendelet, valamint a közforgalmú, fiók- és kézigyógyszertárak, továbbá intézeti gyógyszertárak működési, szolgálati és nyilvántartási rendjéről szóló 41/2007. (IX. 19.) EüM rendelet módosításáról.

A tervezet deklarált célja kizárólag a fiókgyógyszertárak működtetésének könnyítése annak érdekében, hogy a vidéki kistelepüléseken működő fiókgyógyszertárak fennmaradjanak, illetve újabbak létesüljenek. A tervezet szerint a működtető a fiókpatika nyitvatartási idejében úgy is biztosíthatja a gyógyszerészi jelenlétet, hogy a gyógyszerész személyesen nincs jelen a fiókpatikában, azonban hír- vagy telekommunikációs eszköz útján, legfeljebb 15 percen belül elérhető, és távkapcsolat útján a gyógyszertári feladatokba bevonható: felvilágosítást, tájékoztatást adhat, irányíthatja a fiókpatikában aktuálisan dolgozó gyógyszerkiadó szakasszisztenst. Az ehhez szükséges személyi és technikai feltételek biztosítása a gyógyszertár működtetőjének feladata lenne. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy bizonyos, gyógyszerészi végzettséghez kötött tevékenységek, a magisztrális gyógyszerek készítése, vizsgálata, valamint ellenőrzött hatóanyagot tartalmazó gyógyszerek tárolása és kiadása továbbra is kizárólag gyógyszerész személyes jelenléte esetén volna lehetséges. 

Ismét egy kérdés, ami megosztja a szakmát. Minden éremnek két oldala van. És egy éle. Továbbiakban is úgy gondolom, hogy a gyógyszertár és a gyógyszerész elválaszthatatlan. Másfelől a gyógyszertár-működtetés forrásigényes közfeladat. Az érem éle viszont vékony. A kérdés az, hogy legyen-e gyógyszer a kistérségekben, vagy nem. Ha nem, akkor a folyamatosan elnéptelenedő településeken élő, többnyire időskorú, krónikus betegségekben szenvedő honfitársunk számára maximum a falugondnok által összegyűjtött igények alapján biztosított a gyógyszerükhöz való hozzáférés. Esetleg komoly költséggel fuvart bérel, és bemegy a közeli város patikájába. Ha igen, akkor valahol engednünk kell.

Igen, de a megoldás érdekében hol, meddig, és mennyit engedjünk.  A kérdésben tett eddigi intézkedések érzékelhetően nem hoztak eredményt. Nem látok pozitív elmozdulást sem a humán, de a gazdasági erőforrások bővítése terén sem. Úgy gondolom, hogy az egészségügyi ellátó rendszer más területein hasonló forrásgondok okán már működő, az IT lehetőségeire építő, szakszerű és biztonságos megoldások feltárásában kell gondolkoznunk.

A teljes írás a PharmaOnline-on olvasható.