Nemes célokat szolgálhat, de a gyakorlati megvalósítást illetően kérdéses.
Miközben az önkormányzati szövetségek vezetői elfogadják, hogy nemes célokat szolgálhat, ha a szociális segélyek egy részét Erzsébet-utalványban fizetik ki, a gyakorlati megvalósítást illetően tele vannak kérdésekkel. Nem tudják, hogy az utalványokat pontosan mire lehet majd fordítani, vidéken hol lehet azokat beváltani. Panaszkodtak továbbá amiatt, hogy bár a rendszeres nevelési segélyek esetében a végrehajtás marad a helyi önkormányzatoknál, a feladat ellátásához szükséges pénzt elveszik tőlük - írja a Magyar nemzet.
Ismert, a változás után a települési önkormányzatok augusztus 1-jétől rendeletben írhatják elő, hogy legalább tízezer forintnyi rendszeres szociális segély folyósításakor az ellátás összegéből ötezer forintot készételvásárlásra felhasználható Erzsébet-utalványban fizetnek ki. Változik a gyermekvédelmi törvény is: a módosítás értelmében a település jegyzője a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultaknak október 1-jétől nem pénzben, hanem Erzsébet-utalványban nyújt támogatást.
A döntés hátterében az húzódhat meg, hogy az emberek ne a kocsmában verjék el a segélyeket, illetve a pénz ne kerülhessen az uzsorások kezébe. – A kitűzött célok jók, de hogy ezzel meg lehet-e valósítani azokat, majd az idő dönti el. Az viszont valószínű, hogy a helyzeten javítani tudnak – mutatott rá Gémesi György.
A Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke hozzátette, hogy a segélyek egy részét eddig is ki lehetett fizetni természetben, az újdonság az, hogy az összeg egy részét ezentúl Erzsébet-utalványban adhatják majd, ha a helyi képviselő-testületek erről döntenek. A politikus jónak tartja ugyanakkor, hogy ez lehetőségként és nem kötelezettségként jelenik meg.
További részletek a Magyar Nemzet hétfői számában.