Jogok, kötelezettségek, tévutak az egészségügyben

A rendszer nem segíti elő, hogy a betegek ismerjék a jogaikat és kötelezettségeiket, ahogyan sok esetben az orvosok sincsenek tisztában ezekkel – mondta a MedicalOnline-nak adott interjúban Kovácsy Zsombor orvos jogász, akit a közelmúltban megjelent könyve kapcsán kérdeztek.

Az orvosok, szakdolgozók részéről gyakori panasz, hogy a betegek a jogaikra hivatkozva követelőznek, hozzátéve, mindez nekik jár, hiszen fizetik a társadalombiztosítási járulékot. Nem ezt az attitűdöt erősíti majd ez a könyv?

A betegeknek általában fogalmuk sincs a jogaikról. A kórház olyan, mint egy zsúfolt közút, ahol az utolsó pillanatban vág be elénk valaki, miután mi már kivártuk a sorunkat a dugóban. Mindenki dühös mindenkire, megy az adok-kapok. Két szekértáborra különülnek el az egészségügy szereplői: a dolgozók és a betegek. Utóbbiak időnként valóban indulatosak, és megalapozatlan igényekkel, elvárásokkal, kívánságokkal állnak elő. Mivel nincsenek tisztában azzal, hogy szakmai alapon mi, és miért történik az intézményben – ezt egyébként nem is várhatjuk el tőlük –, így sok esetben ez az információhiány kétségbeesést szül, majd ennek eredménye a fent említett reakció. Erre nem jó válsz az ellátóktól, hogy „mit okvetetlenkednek a betegek”, hiszen a rendszer sem segíti elő, hogy tisztában legyenek azzal, hogy mi jár nekik, és mi nem. Egyébként nagyon sokszor az egészségügyi dolgozók sincsenek tisztában jogaikkal és kötelezettségeikkel.

Mire gondol?

Például előfordul olyan, hogy az anyuka saját felelősségére hazaviszi a kórházból a gyerekét, amit megtehet, ha nincs olyan súlyos állapotban, hogy feltétlenül intézményi ellátást igényelne. Az orvos pedig azzal „bünteti” mondjuk, hogy nem látja el tanácsokkal, hogy milyen gyógyszert kell szednie a gyereknek, „ha te így akkor én úgy” alapon. Ez alapvetően jogellenes, és ha ebből valami probléma származna, azért az orvos felelős. A jogban univerzálisan érvényes, hogy azért, mert más nekem nem tetsző dolgot tesz, nem jogosít fel „megtorlásra”. Így az sem ad lehetőséget az önbíráskodásra, ha a beteg nem úgy viselkedik, ahogyan az az orvosának tetszik.

Meddig köteles tűrni az orvos, hogy a beteg nem együttműködő?

Ebben van adóssága a társadalmunknak és a jogi szabályozásunknak egyaránt. Az utóbbi semmilyen személyes felelősséget nem ró a betegekre az egészségmegőrzés érdekében. Vannak olyan egészségügyi rendszerek a világban, amelyek jutalmazzák azt, aki részt vesz a felkínált szűrővizsgálatokon. Bár törvényi szinten nálunk is megvan erre a lehetőség, ám ez a gyakorlatba még nem szűrődött át; szerintem a központi költségvetésből fenntartott rendszerben szükség lenne arra, hogy akár a jutalmazás, akár a szankció eszközével – az előbbi hatékonyabb – ösztönözzék arra az egyént, hogy felelősséget vállaljon az egészségbiztosítás többletterheinek elkerülésében.

Ez jogos elvárás lehet, de a kérdésem inkább arra vonatkozott, hogy az orvos meddig köteles tolerálni azt, ha a beteg nem fogadja meg a kezelésre vonatkozó utasításait, tanácsait?

Először is: semmiképpen ne vegye ezt személyes sértésnek. Saját ostoba döntéseitől senkit nem lehet megvédeni, ám a választás a betegé, ami addig a pontig tolerálható, amíg nem veszélyezteti a terápia értelmét. Ha a beteg együttműködésének hiánya olyan súlyos egészségkockázatokat vet fel, hogy az orvos okafogyottnak látja a saját közreműködését, vagy úgy véli, hogy a tanácsai a beteg ellenható magatartásával rosszabbra fordítja az állapotát, lehetősége van arra, hogy ne vállalja a beteg gyógyítását, ellátást. Ám ekkor sem lökheti ki az ajtón, hanem úgy kell útjára bocsátania, hogy tájékoztatja arról, hol érhető el egyéb orvosi ellátás. A teljes beszélgetés itt olvasható