Kardiológiai vizsgálatra látogattak a TV2 sikersorozatának színészei.
Mindannyian ügyelnek egészségükre. Rendszeresen vesznek részt szűrővizsgálaton ezzel is felhívva a figyelmet a megelőzés fontosságára, a rizikófaktorok karbantartására. Harmadik alkalommal került sor a Jóban, Rosszban szereplőinek kardiológiai vizsgálatára, melyet Prof. Dr. Merkely Béla mint a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke, és egyben a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjának igazgatója koordinált – írja a premierfilm.hu.
A Csillagvirág Klinika „dolgozói" nagy hangsúlyt fektetnek egészségük megőrzésére, illetve annak rendszeres kontrolljára. Szabó Zsófi és Gazdag Tibor mellett Kondákor Zsófi, Fábián Anita, Madár Vera, Bortbáth Otília, Cs. Németh Lajos, Bozsó Péter, Mihályfi Balázs, Jánosi Dávid és Kembe Sorel is ellátogatott a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjába.
„Köztudottan sportmániás vagyok és odafigyelek arra is, mit eszem. E mellett azonban szerintem még ilyen fiatalon is fontos, hogy rendszeresen járjak orvoshoz. Jó képben lenni azzal, hogy mit bírok, milyen az egészségem, hiszen inkább időt áldozok egy-egy ilyen felmérésre, mint hogy valami baj legyen és erre bíztatok mindenkit. Szerintem téves az a hozzáállás, hogy csak az idősebb korosztálynak kell odafigyelnie ilyen szinten magára." – nyilatkozta Szabó Zsófi.
„Teljes körű kardiológiai szűrésen vettünk részt, melyet rendkívül fontosnak tartok, minden évben elmegyek. A vérvétel központi fontosságú, hiszen egy átfogó képet ad az egészségügyi állapotunkról. Szerencsére teljesen megnyugodtam, mert mindent rendben találtak, az orvos szerint olyan szívem van akár egy sportolónak" – számolt be a vizsgálatról Gazdag Tibor. - „Emellett heti 2-3 edzéssel igyekszem szinten tartani az állóképességemet, étkezés terén pedig ügyelek a mértékletességre. Próbálok változatosan táplálkozni, hogy minden szükséges tápanyaghoz hozzájusson a szervezetem." – fűzte hozzá a Jóban Rosszban Pongrácz doktora, aki az eddigi három szűrés egyikét sem hagyta ki.