A fejlesztések leállítása veszélyes, Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának mRNS-oltásokért.
Az oltásellenes és számos áltudományos fantazmagóriában hívő ifjabb Robert Kennedy egészségügyi miniszter nemrégiben félmilliárd dollárnyi szövetségi támogatást vont meg a covid elleni védekezésben kulcsszerepet játszó mRNS-vakcinák fejlesztésétől, azok ezerszer cáfolt állítólagos ártalmaira hivatkozva. Az mRNS-technológia kifejlesztéséért Nobel-díjjal kitüntetett Karikó Katalin a Magyar Hangnak adott interjúban értékelte a döntést.
– Mit gondol arról, hogy ifjabb Robert Kennedy amerikai egészségügyi miniszter megvont 500 millió dollárnyi állami támogatást az mRNS-vakcinák fejlesztésétől?
– Még soha nem fordult elő, hogy egy miniszter, aki nem is kutató, hanem ügyvéd, egyszerűen kijelenti, hogy minden pénzt visszavon egy tudományterületről, és ezzel ellehetetleníti a kutatást. Én se szólok bele a jogi kérdésekbe, mert nem értek hozzá. Köztudott, hogy Kennedy réges-régen oltásellenes. Az, hogy most miniszter lett, nagy hátrányt okoz az amerikai tudománynak és magának az országnak is. Amikor majd jön a következő pandémia, a fejlesztések leállítása hatalmas nemzetbiztonsági veszélyt fog előidézni. Akkor Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat. Kennedy minden döntését félreértésekre és hazugságokra alapozza, nem nézi a tényeket, nem hisz a tudományban. Már január óta azon gondolkozom, hogyan juthatott ide az Egyesült Államok, hogyan válhatott ennyire erőssé a tudományellenesség.
– Ön sem hitte volna, hogy ilyen gyorsan le lehet építeni az amerikai tudományos fölényt?
– Ki hihette azt, hogy a világ első számú egyetemét, a Harvardot szét lehet verni csak azért, mert nem vettek fel oda valakit, aki most hatalmat kapott? Nézem a Twittert, és látom, hogy emberek tömegei hogyan őrjöngenek örömükben, amiért a Harvardot ellehetetlenítik. Hát ezek biztos nem azok az emberek, akiknek bármi esélyük lenne arra, hogy felvegyék őket oda. Egyre gyakrabban előfordul, hogy nem adnak vízumot külföldi hallgatóknak, így ők máshova fognak menni. Ezt korábban nehéz volt elképzelni, mégis bekövetkezett.
Hogyan reagálnak erre a helyzetre a kutatók? - további részletek a hang.hu fizetős cikkében vagy a Magyar Hang hetilap augusztus 21-ig kapható 2025/33. számában.