Karikó köszönetet mond az életét megnehezítőknek

Az utóbbi három évet leszámítva Karikó Katalin egész élete munkahelyi kudarcok sorozatából állt. Elküldték, sokáig nem nyert egyetlen nagy kutatási pályázaton sem, nyugdíjazták, de soha nem adta fel. Túl a 65. életévén vált híressé, a világ tudományos akadémiái, legrangosabb egyetemei, királyi családjai tüntetik ki. Budapesten a Semmelweis Award átvételekor megosztotta a hallgatóságával a saját titkát: soha se hagyd, hogy mások döntsenek a sorsodról. Mégis hogyan, ha egyszer kirúgnak, elbocsátanak, elutasítanak, nyugdíjaznak? Erről szólt Karikó Katalin ünnepi beszédének második része, amit szerkesztve, Karikó Katalin jóváhagyásával közöl a válaszonline.hu. 

Ha nem olvastam volna Selye könyvét, ma nem lennék itt. Az 1930-as évekig azt a szót, hogy stressz, elsősorban az orvostudomány területén használták, ő viszont az emberi érzésekre alkalmazta. Megtanította, hogy a stressz megölhet bennünket, de azt is, hogyan kell kezelni, a negatív stresszt pozitívvá alakítani. 

Ha nem bocsátottak volna el többször a munkahelyemről, most nem lehetnék itt. Amikor elküldenek, az mindig mások döntése. Nagyon fontos, hogy ezután jöjjön egy másik döntés, és az már a miénk legyen. A saját elhatározásunknak arról kell szólnia, hogyan tovább, és nagyon okosan kell meghozni. 

Nem állítom, hogy mindenkinek örülnie kell, akit holnap kirúgnak az állásából, és azt kell mondania: „Hú, ez negatív stressz, máris átfordítom pozitívba!” Nem, de megemlítem azért az egyik tanáromat, aki azt mondta: „Elintézem, hogy ne vegyenek fel az egyetemre”. Hát ez is a pozitívumot hozta ki az emberből. 

Először is, a fiatal megtanulja; „Jé, nem mindenki nekem szurkol!”. Tudjuk jól, később is így lesz az életben. Másodszor arra sarkallt, hogy még jobban tanuljak, mert egyetlen esélyem marad: nekem kellett a legjobbnak lennem a felvételinél. Ha a tanárom azt mondta volna: „Elintézem, hogy fölvegyenek”, csak hátradőlök a széken. 

További részletek a válaszonline.hu cikkében. 

Fotó: MTI/Balogh Zoltán