Kegyes halál, kegyetlen dilemma

Az egész világot megrázta Marieke Vervoort nyilatkozata: a 37 éves paralimpikon azt tervezi, hogy a riói olimpia után az eutanáziát választja. A sportolónak olyan szörnyű fájdalmai vannak, amelyekkel már nem tud tovább együtt élni. 2002-ben diagnosztizálták nála a súlyos, gyógyíthatatlan, degeneratív gerincbetegséget. Lebénult, de nem omlott össze: kerekes székes kosárlabdában, majd triatlonban is versenyzett, aztán átnyergelt az atlétikára; 2012-ben, Londonban 100 méteres sprintben aranyérmet, 200 méteren ezüstérmet szerzett. Ám a sikerek ellenére eljutott arra a pontra, amikor már képtelen együtt élni a betegségével – olvasható a Világgazdaság – online oldalán.

Marieke Vervoort hazájában, Belgiumban kíván meghalni. Erre van lehetősége, Belgium ugyanis az egyik olyan ország – a másik Hollandia – a világon, ahol az aktív eutanázia nem számít bűncselekménynek. Ott az orvossal szemben nem emelnek vádat, ha betartja az adott esetre vonatkozó összes szabályt. A kegyes halálnak ezt a formáját az emberölésnél enyhébben ítélik meg Németországban, Olaszországban, Lengyelországban, Dániában és Svájcban. Svájcban és Svédországban nincs éles határ a halálos szer átadása és a kezelés megszüntetése között. Itt az orvos nem adhat be halált okozó injekciót, de felírhat vagy adhat a betegének ilyen készítményt, ezzel nem követ el bűncselekményt. Az Egyesült Államokban először Oregon államban volt törvényes joguk (1997-től) a halálos betegeknek az orvosi segítséggel történő öngyilkosságra.

Magyarországon is tilos az aktív eutanázia, bár egy nemrégiben megjelent felmérés szerint az emberek 64 százaléka támogatja, csak 31 százaléka ellenzi. A passzív formájáról az egészségügyi törvényben esik szó, amely tartalmazza, hogy az orvosi kezelés a beteg beleegyezésétől függ, a páciensnek joga van az ellátás visszautasítására. A szabályozás azonban olyan bonyolult, hogy rendkívül nehézkes e jogok érvényesítése.