Hiába hirdet hónapok óta, az évtizedek során felépített és működtetett praxis nem éppen kelendő.
Közel negyven év gyógyító munka után, hetvenedik évéhez közeledve nyugdíjba vonul dr. Lukács Béla, a kerecsendiek és demjéniek háziorvosa. A betegeinek már most hiányzik. A doktor felesége, gyermekei, unokái évek óta kérik, követelik, hogy hagyjon fel végre a munkával és élvezze a nyugdíjas éveket a családjában otthon. Kétezerhatszáz beteget azonban nem olyan egyszerű magára hagyni, különösen úgy, hogy az évtizedek során felépített és működtetett praxis nem éppen kelendő.
Dr. Lukács Béla hiába hirdeti hónapok óta, csupán egy-két érdeklődő akadt, de azok sem voltak komolyak – olvasható a heol.hu portálján.
Hossszú, álmatlan éjszakák után hozta meg a döntést, hogy szeptember 30-án nyugdíjba vonul. Hazatér végre egri családjához, hogy legyen ideje a saját és felesége egészségével is törődni, s hogy gyermekeire, unokáira is jusson idő. Nem azért, mintha az elmúlt évtizedekben elhanyagolta volna az övéit, sokkal inkább azért, mert a napi munka után kevés idő jutott rájuk. Márpedig a két körzetben éppen elég teendő akadt.
Átlagosan napi 100-120 beteg jelenik meg a két körzetben, járványos időszakban ez a szám értelemszerűen megugrik. Mivel egyszerre vagyok felnőtt-, gyermek-, iskolaorvos, ezért meglehetősen elfáradok a nap végére. Az utóbbi időben egyre jobban – mondja mosolyogva, majd kérésünkre felidézi azokat az időket is, amikor fiatal orvosként hétfő reggel 8-tól szombat reggel nyolcig napi 24 órában állt a betegei rendelkezésére. Azalatt a 15 év alatt éjszaka is ugrott, ha házhoz hívták...