Orbánék a fogyatékosokat és a szenvedélybetegeket kizárnák a választásból.
Az előzetes regisztrációtól a Fidesz eltekintett ugyan, de egy, a választási eljárási törvényhez benyújtott módosító indítvány szerint megfoszthatnák a választójogától mindazokat, akiknek az e jog gyakorlásához szükséges belátási képessége csökkent. Hogy ez a gyakorlatban mit jelent, egyelőre nem tudni – írja a Népszabadság.
A bíróság azt a nagykorú személyt zárja ki a választójogból, akinek a választójog gyakorlásához szükséges belátási képessége, ha pszichés állapota, szellemi fogyatkozása vagy szenvedélybetegsége miatt tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent, vagy pszichés állapota, szellemi fogyatkozása miatt tartósan teljes mértékben hiányzik – derül ki Cser-Palkovics Andrásnak és Gulyás Gergely nek a választási eljárási törvényhez benyújtott módosító indítványából
Ha ezt a javaslatot elfogadják, akkor bármely – egyébként cselekvőképesnek tekintett – magyar állampolgár választójoga elvonható lesz arra hivatkozva, hogy nem érti elég pontosan a politikai kérdéseket, illetve értelmi képességei okán nem képes racionális döntéseket hozni – hívta fel a figyelmet Verdes Tamás, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) munkatársa a Valasztasirendszer.hu-n.
Az új javaslat „még egy lapáttal rátehet" a már ma is nemzetközi jogot sértő szabályozásra, hiszen a szavazati jog megvonását elválasztja attól a gondnokság alá helyezési eljárástól, amelynek célja éppen a cselekvőképesség korlátozásának megállapítása lenne – vélekedett a TASZ munkatársa, aki hozzáfűzte azt is, e javaslat lehetővé teszi, hogy a bíróság kifejezetten a szavazati jog gyakorlásának tekintetében döntsön.
Módosít a Fidesz a választójogból kizárás szabályán
A Nemzeti Választási Iroda és civil szervezetek észrevételei alapján módosít a Fidesz a választójogból való kizárás szabályozásán: eszerint a bíróság a kizárásról nem, csak annak megszüntetéséről, vagyis a választójog biztosításáról hozhatna soron kívüli ítéletet - közölte Gulyás Gergely pénteken az MTI-vel.
Az ügyben Gulyás Gergely, a Fidesz szakpolitikusa pénteken közleményt juttatott el az MTI-hez, jelezve, a Fidesz egyetért a megfogalmazottakkal, ezért változtat az indítványon.
A kormánypárti politikus fontos jogállami garanciának nevezte, hogy a választójogból kizárásról csak bíróság jogerős ítélete rendelkezhessen, amit a benyújtott javaslat is egyértelművé tesz. Egyetért ugyanakkor azzal a kritikával, amely szerint a bíróság a belátási képességének hiánya, illetve korlátozottsága miatt sem zárhat ki senkit a választójog gyakorlásából, ha nem rendeli el, illetve tartja fenn a gondnokság alá helyezést. Vagyis a választójogból kizárás csak a gondnokság alá helyezéssel kapcsolatos rendes eljárás keretei között - azaz a gondnokság alá helyezéskor, illetve annak felülvizsgálatakor - történhet meg.
Ennek egyértelműsítése érdekében Gulyás Gergely zárószavazás előtti módosító indítványt nyújt be, amely - mint közölte - lehetővé teszi azt is, hogy a gondnokság alatt álló, a választójog gyakorlásából kizártak választójogának megállapítása iránti bírósági eljárások soron kívül folyhassanak le.