A WHO sürgeti Kínát, hogy ossza meg az adatokat a Covid-19 eredetének megértése érdekében.
A WHO kínai irodájában 2019. december 31-én a wuhani egészségügyi hatóságok közleményében „tüdőgyulladásos” eseteket jegyeztek fel, majd több mint három héttel később a kínai hatóságok lezárták a 11 milliós várost – írja a CNN nyomán az economx.hu.
Bár a világ nagy része már túl tudott jutni a világjárvány miatti lezárásokon és korlátozásokon, sok kérdés maradt a legalább 7 millió ember halálát okozó, az egészségügyi ellátórendszereket megbénító és a világgazdaságot felforgató vírus forrásával kapcsolatban. Sok szakértő szerint Kína átláthatatlansága megnehezítette a világjárvány eredetére vonatkozó kérdések feltárását.
Továbbra is úgy gondoljuk, hogy Kínának meg kell osztania az adatokat és engedélyeznie kell a hozzáférést, hogy megismerhessük a COVID-19 eredetét. Ez erkölcsi és tudományos kötelességük - áll a WHO hétfői közleményében.
A kínai külügyminisztérium azonban keddi sajtótájékoztatóján megvédte az ország Covid-19 adatainak kezelését.
A Covid-19 eredetének nyomon követésével kapcsolatban Kína mindig is ragaszkodott a tudomány, a nyitottság és az átláthatóság szelleméhez, aktívan támogatta és részt vett a globális tudományos nyomon követésben, és határozottan ellenezte a politikai manipuláció minden formáját - mondta Mao Ning, a minisztérium szóvivője.
A világjárvány kezdete intenzív tudományos vizsgálat és heves politikai viták tárgyát képezte, és a vélemények elsősorban arról oszlanak meg, hogy a járvány állati eredetű vagy laboratóriumi szivárgásból származik.
A WHO tisztviselői, és több ország képviselői is bírálták Kína szigorú ellenőrzését az adatokhoz való hozzáférés terén, és egy tisztviselő 2023-ban „egyszerűen megbocsáthatatlannak” nevezte az adatok közzétételének hiányát.
További részletek az economx.hu-n.