Kóka János: Javaslat a betegek jobb ellátásának érdekében

"A magán- és az állami egészségügy új partnersége mellett érvelek. A hálapénz eltörléséhez fogható jelentőségű lépést javaslok: a két rendszer szabályozott, ellenőrzött, korrekt együttműködését. Kinek jutna eszébe ellentétpárként említeni a taxit és a BKV-t? Miért féltenénk az üzemi étkezdét az újonnan nyíló pizzéria által támasztott versenytől? Hogyne lenne szükség diszkont-élelmiszerláncokra csak azért, mert ott a sarki fűszeres? Ugyanilyen indokolatlan a magán- és az állami egészségügy szembeállítása. A két rendszer erősségei és hiányosságai nagyon különbözőek, és sok esetben nem is ugyanarra alkalmasak - írta az index.hu-n megjelent véleménycikkében Kóka János orvos, volt gazdasági és közlekedési miniszter, a Doktor24 alapítója.

 A szerző igyekszik leszámolni néhány szetereotíőpiával, és a két szektor összehasonlítása után javaslatokat tesz:

"Három olyan javaslatot fogalmazunk meg, amelyek úgy javítanák gyorsan és érzékelhető mértékben az ellátás színvonalát, a magyarok egészségi állapotát, hogy az nem kerülne több adófizetői pénzbe, sőt, talán még spórolni is segítene.

1. Várólista-csökkentés

Az egészségügyi ellátórendszer hatékonyságának sokszor idézett mérőszáma a várólisták hossza. Magyarországon a várólistákon összességében körülbelül 50 ezer beteg szerepel, számuk a Covid-járvány alatt duzzadt fel jelentősen. A meghirdetett várólista-csökkentő programban, az intézkedés költségvetési forrásainak rendelkezésre állítása ellenére az állami szolgáltatók nem voltak képesek a feladat elvégzésére. A javasolt megoldás a magánszolgáltatók bevonása.

Magyarországon körülbelül 13 ezer ember vár szürkehályog-műtétre, 18 ezren pedig nagyízületi protézisre (11 ezer térd-, 7 ezer csípőprotézis). A magánszolgáltatóknak történő kiszervezéssel  jelentősen rövidíthető a várólisták hossza, segítségükkel, többletköltségvetési erőfeszítések nélkül három év alatt harmadára csökkenthető a várakozók száma. (Ennél ambiciózusabb ütemű mérséklés is lehetséges, az azonban a jelenleg elkülönítettnél több költségvetési forrást igényelne.)

Becslések szerint (teljes finanszírozási költséget számolva) egy beavatkozás költsége átlagosan 30-40 százalékkal lesz alacsonyabb, mintha ugyanazt a beavatkozást az állami ellátórendszer szolgáltatója végezné el. Az ehhez szükséges összeg a költségvetésben ma is rendelkezésre áll a várólisták csökkentésére, csak éppen jórészt kihasználatlanul.

Javasoljuk továbbá egy alapszolgáltatási szint definiálását. Ha a páciens magasabb minőségű vagy funkcionalitású beavatkozást (például protézis esetében speciális implantátum, szürkehályog-műtét esetén prémiumlencse használata), illetve magasabb kényelmi szintű kórházi ellátást szeretne, a magánszolgáltató által co-payment (az ügyfél által fizetett extra díj) kérhető.

A bevont magánszolgáltatók egy transzparens versenyeztetési folyamat során kerülnének kiválasztásra, a szolgáltatási díjat pedig a szerződésben rögzített mennyiségi és minőségi szolgáltatási kritériumok maradéktalan teljesítése esetén kapnák meg.

2. Integrált ágazati irányítás

Egy polgárai egészségéről gondoskodó állam vízióját beteljesíteni képes központi szervezet, a Nemzeti Egészségügyi Központ felállítására teszek javaslatot.

A magyar egészségügyi rendszer irányítása jelenleg háromosztatú. A közegészségügyi és egészségszakmai felügyelet az NNGYK feladata, a fenntartói jogosítványok az OKFŐ-höz tartoznak, az egészségbiztosítás pedig a NEAK territóriuma.

Jellemző, hogy az infrastruktúra és az ellátással kapcsolatos adatvagyon birtokosaként az OKFŐ-nál van, míg a forrásallokáció a NEAK feladata, de a két rendszer nem kapcsolódik szervesen egymáshoz.

A cél, hogy a magyar társadalombiztosítás erős szakmai, gazdasági és földrajzi koordináció mellett működő, felelős költséggazdálkodással rendelkező, jól definiált szolgáltatási és minőségi szintet kínáló, teljesítményre megfelelően ösztönzött intézményeket finanszírozzon. Ma ezek egyike sem jellemző a rendszerre, ezért a rendelkezésre álló szűk forrásokat is rendkívül kis hatékonysággal, világos teljesítményindikátorok nélkül, sok esetben pazarlóan (esetenként a korrupciónak is teret adva) költjük el.

Mindezek hatása a magyar járó- és fekvőbeteg-ellátó rendszerben óvatos becslések szerint is százmilliárdos. Ezt a veszteséget tetézi az állami és magánegészségügy szabályozott és ellenőrzött együttműködésének hiánya, amelynek eredményeként az orvosokért és a szakdolgozókért folyó bérverseny alakul ki, redundáns kapacitások működnek, a közszolgáltatásban nincs betegirányítás és adatvezéreltség, a szolgáltatást pedig a páciensek nem ott veszik igénybe, ahol annak a legalacsonyabb volna a költsége és a legnagyobb egészségnyereség (valamint jó ügyfélélmény) volna elérhető.

Ezért az állami ellátás felügyeletének újfajta szervezésére teszünk javaslatot, (a brit NHS mintájára), ami a Nemzeti Egészségügyi Központ (NEK) az OKFŐ és a NEAK összeolvadásából jönne létre, magába olvasztva az NNGYK egyes területeit, vagy akár egészét. Az új csúcsszerv felelne a nemzeti egészségstratégiáért, finanszírozásért, az intézmények felügyeletéért, a szakmai protokollokért, a minőségbiztosításért, a hatékonyságért, a tervezésért, a szakmai, gazdasági és területi koordinációért, a betegirányításért, a megelőzésért, valamint egyéb feladatokért (például szakképzés). A finanszírozás és a szakmai irányítás egyaránt adatvezérelt működésre állna át, az EESZT továbbfejlesztésével. 

Továbbiak a teljes cikkben olvashatók