Korán halunk és betegen: mit lép az állam?

Az elöregedő társadalom jelensége által okozott vagy felerősített társadalmi-gazdasági folyamatok/problémák Magyarországot is érintik. Hangzatos kormányzati tervek ide vagy oda, a magyar társadalom is elöregedő társadalom és az is marad, akár tetszik, akár nem. A téma kapcsán számos kérdéskör bontható ki, a következő hetekben szándékomban áll több vonatkozást, következményt tárgyalni. Jelen írásban (részben) az időskori várható egészséges életévekről és a megjelenő képességhiányok előfordulásáról szeretnék néhány vonatkozó adatsort bemutatni - írja a Mérce elemzője. 

Mi is vár ránk, jelen állapotok szerint, ha megérjük a 65. életévünket? Nos, még jó néhány életév biztosan. Az Eurostat 2016-os adatai szerint még 17 (átlagosan). Ez jóval kevesebb, mint amennyire egy francia 65 éves számíthat (21,8), egészen pontosan 3 évvel marad alatta az EU átlagnak (20). Az adatok érdekessége, hogy ha a 65 éves korban várható további életévek száma az életszínvonallal (egy főre jutó GDP) nem is mutat szoros összefüggést (lásd Spanyolország: 21,6, Luxemburg 20,9), de a keleti tömb országai (volt kommunista országok, Szlovénia kivételével) egységesen a mezőny végén találhatóak.

De milyen 17 év vár ránk (átlagosan)? Milyen a 65 év felettiek életminősége Magyarországon és hogy néz ez ki nemzetközi összehasonlításban? A várható további 17-ből hányat tölthetünk egészségben 65 éves korunk felett? Ha magyarok vagyunk, akkor nagyjából[2] 6 és fél egészségben eltöltött évre számíthatunk 65 éves korunk után.

Ha a 65 évesen várható egészséges évek számát összevetjük a várható évek számával, akkor lesz csak igazán érdekes a 15,9 várható egészséges életév Svédországban vagy a 15,3 Norvégiában, szemben a magyarországi 6,6-os vagy a szlovákiai 4,4-es adattal. Svédországban a 65 éves korban várható életévek 78%-a, majdnem 4/5-e egészséges életév, míg Norvégiában 75%-a, azaz 3/4-e telik a 65 éven felüli éveknek egészségben. Ez az arány Magyarország esetében 39% (2/5), míg a sereghajtó Szlovákia esetében csupán 25% (1/4). Összegezve az eddigieket: ha nem Európa szerencsésebb (főleg északi) felén éljük le az életünket, akkor túl sok egészséges évre ne számítsunk idős korunkban.

De nem csupán az idős korban várható egészséges életévek számában vezet Észak (és Nyugat) a volt szocialista blokk országai előtt, hanem abban a tekintetben is, hogy milyen mérték tudnak magukról gondoskodni a 65 éven felüliek. A betegség (tartós betegség) és az önellátási képességek csökkenése között természetesen van összefüggés, de önmagában is érdekes (okoktól függetlenül), hogy idős korunkra várhatóan (átlagosan) milyen mértékben leszünk mások gondoskodására szorulva, illetve mennyire marad meg önellátási/öngondoskodási képességünk.

Az EU többi tagországához képest idehaza nem (vagy kevésbé) vár bennünket békés öregkor.

Az eddigiek alapján azt gondolnánk – tekintettel az időskorban várható kevés egészséges életévre, az elég jelentős valószínűséggel beköszöntő öngondoskodási nehézségekre és az időskori „képességhiánnyal élők” (tartós betegség, tartósan korlátozott alapkészségek) –, hogy a magyar kormány mindent megtesz az idős korukra gondoskodásra szorulók[4] ellátása érdekében, de legalábbis sokat költ erre. Mármint azon időskorúak ellátására, azon szükségleteik különböző formában való kielégítésére, amelyek kielégítéséről ők maguk egészségi állapotuk, korlátozottságaik, képességhiányaik miatt nem képesek gondoskodni. Más szóval gondoskodik azokról az idős polgárairól, akik nem képesek önmagukról gondoskodni.

Nos, nem egészen.

Hogy ez milyen következményekkel jár, hogyan alakult az elmúlt években a pénzbeli ellátás (nyugdíj) és hogy ki gondoskodik az időskorú gondozásra szorulókról, ha az állam nem? Ezekre a kérdésekre fogok legközelebb, a sorozat második részében válaszokat keresni.