Kórházi fertőzések: használjuk az iránytűt?

Csökkent a kórházi ellátással összefüggő Clostridium difficile fertőzések száma – mondta az IME egészségügyi szaklap infekciókontroll (IC) konferenciáján az Emmi járványügyi szakértője. Ám, hogy vajon miért, azt már nem firtatta. Pedig talán érdemes lett volna, írja a MedicalOnline.

Szagról felismerik a kollégák a Clostridium difficile fertőzést (CDI), azonnal kezelni kezdik, így gyakran be sem kerül a jelentésekbe – említett meg egy okot az esetszám csökkenésének hátterében dr. Prinz Gyula, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház Infektológiai Osztályának vezetője, és hasonlóképpen vélekedett lapunk érdeklődésére egy kórházi IC szakember is. Ezzel szemben a néhány éve még komoly problémát jelentő CDI esetszám csökkenését Szilágyi Emese, az Emmi Kórházhigiénés Osztályának vezetője a tavaly megjelent módszertani levelek kiadásával magyarázta.

Nehéz is lett volna ezen kívül más, központi intézkedést megemlíteni, hiszen nincsenek adataink arról, hogy hathatós központi intézkedés hatására érdemben javultak volna például az intézményekben a kézmosási szokások. A legutóbbi Nemzeti Nosocomialis Surveillance Rendszer (NNSR) eredményei szerint csupán 2 literrel jutott több kézfertőtlenítő gél 1000 ápolási napra, mint korábban. Pedig az ellátással összefüggő fertőzések olyan egyszerű dolgokkal is kivédhetőek, mint például a kézmosás. Erre mutatott rá dr. Nagy Károly, a Semmelweis Egyetem Orvosi Mikrobiológiai Intézetének professzora, aki az ECDC adataival támasztotta alá, hogy a Meticillin-rezisztens Staphylococcus aureus (MRSA) előfordulási aránya magasabb azokban az országokban, ahol kevesebb alkoholos gél fogy. Igazolja ezt a legutóbbi NNSR jelentés is, hiszen az MRSA-k száma – ahogy korábban – tavaly is emelkedett a hazai kórházakban az egy évvel korábbi adatokhoz viszonyítva. Hiába várja a szakma, máig nem készült nemzeti IC és antibiotikum stratégia sem.

Hiába a legjobb, a nosocomiális infekciókat szignifikánsan csökkentő jó gyakorlatok, ha a betegellátást nem ezek, hanem a megszokások és a hálapénz határozzák meg. Erről beszélt prof. dr. Molnár Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetének igazgatója. Bár a perioperatív, anesztéziával összefüggő halálozás a nyolcvanas évek végén drasztikusan csökkent, a kétezres évek elején ismét megugrott, hiszen egyre súlyosabb állapotú pácienseket tudnak megoperálni. A műtététre váró betegek mindössze tíz százaléka tartozik a magas rizikójú csoportba, azonban az összmortalitás 80 százalékát ők adják.

További részletek a MedicaOnline portálon.