Az orvosokat olyan magas polcra helyezték anyagi megbecsülés szempontjából, ahol soha nem voltak Takács Péter szerint.
Takács Péter államtitkár szerint beérett az egészségügyi béremelés hatása: az orvosok bruttó átlagkeresete a nemzetgazdasági átlag több mint négyszerese, és míg korábban évente ezernél is többen hagyták el az országot, ma már csak százan telepednek le végleg külföldön, írja az economx.hu.
Az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön az M1 aktuális csatorna 48 perc című hírháttérműsorában azt mondta: az orvosokat olyan magas polcra helyezték anyagi megbecsülés szempontjából, ahol soha nem voltak.
Az orvosok bruttó átlagkeresete a nemzetgazdasági átlagkereset több mint négyszerese, 2,2 millió forint.
A kormányzásuk kezdetén ez 330 ezer forint volt, az emelkedés többszörösen meghaladja a kumulált infláció mértékét.
Az orvosi bérek rendezése évente 360 milliárd forintot jelent, a szakdolgozók bruttó 800 ezer forint körül keresnek, az ő béremelésük éves hatása 240 milliárd forint.
A kérdésre: a béremelés elég-e ahhoz, hogy a külföldön dolgozó orvosok hazatérjenek, azt válaszolta, azt a tendenciát látja, hogy az orvosok hazatérnek, és kevesen mennek ki.
2005 és 2011 között évente 1100 orvos kért a külföldi munkavállalási engedélyt, ez a szám most 400.
Az 1100-ból 1000 orvos évente elhagyta az országot, most 400-ból 300 ír receptet Magyarországon, tehát ők ingáznak, és mindössze százan hagyják el végleg az országot.
Beszélt arról is, hogy sok előrelépés történt az egészségügyben az elmúlt 4-5 évben. Történelmi léptékű orvosi béremelést hajtottak végre, megszűnt a hálapénz, sok kórházat felújítottak.
A teljes információ a cikkben.