Az egészségügyben dolgozóknak külön egészségfejlesztési programokat dolgoznak ki.
A parádfürdői kórházban egy új irodában mostantól húsz település lakóinak egészségéről gondoskodnak. A szolgáltatások ingyenesek. A Pétervásárai Kistérség megyénk egyik leghátrányosabb régiója. A munkanélküliség, az ezzel szorosan összefüggő, évről évre mélyülő szegénység az itt élő emberek egészségére is hatással van. A térségben dolgozó családsegítő szakemberek, illetve háziorvosok a megmondhatói, hogy a nélkülöző családokban egyre gyakoribb vendég a rossz minőségű alkohol, a dohány, ami ráadásul nem kevés pénzbe kerül – írja a heol.hu portálja.
A napokban felavatott egészségfejlesztési iroda a Parádfürdői Állami Kórház területén nyílt meg. A barátságos, szépen felújított épület több mint 124 millió forintból valósult meg az Új Széchenyi Terv keretében. Az ünnepélyes megnyitón elhangzott, hogy mostantól az iroda koordinálja a kistérségi egészségfejlesztési tevékenységeket, a szűrési és prevenciós, az egészségnevelő, -megőrző feladatokat. Ezzel a parádfürdői Állami Kórház olyan egészségügyi intézményi hátteret biztosít, ahol az egészségfejlesztés áll a középpontban.
Az elkövetkező időszakban számos programot indítanak útjára. Ezek között szerepel az életmód-kockázatok felmérése, szűrések, táplálkozási tanácsadás, egyéni és csoportos mozgásprogramok, dohányzás leszoktató és alkoholellenes programok, lelki egészség tanácsadás, komplex személyre szabott életmódprogramok tervezése. Több helyen szerveznek önsegítő betegklubokat. Havi egy alkalommal a cukor-, a szívbetegeknek, a daganatos betegeknek szerveznek klubot, de a szülőknek, kismamáknak, lelki krízisben szenvedőknek, fogyókúrázóknak is tartanak ismeretterjesztő előadássorozatokat, foglalkozásokat.
Számos településen rendszeres háziorvosi szűrések is lesznek, az egészségnapokon szűrőbuszos kitelepüléseket, baleset-megelőzési, elsősegélynyújtó tréningeket is terveznek.
Szó esett arról is, hogy az egészségügyben dolgozókra külön figyelmet fordítanának. Nekik külön egészségfejlesztési programokat dolgoznak ki.