Lehet, hogy nem is létezik a szexfüggőség

A szexuális zaklatással és erőszakkal gyanúsított Harvey Weinstein kezelteti magát, miközben a szakemberek egyelőre vitatkoznak, betegség-e a szélsőségesen magas libidó - íja a hvg.hu.

Ügyvédszemmel lehet betegség a szexmánia – orvosilag azonban még akkor sem egyértelmű a helyzet, ha az állapot leírására rá lehet bukkanni a szakirodalomban. A laikusok által szexfüggőségként emlegetett, illetve orvosi körökben egy enyhébb változatként hiperszexualitási zavar néven is leírt baj általánosan elfogadott jellemzői: a kórosan intenzív és szünet nélküli erotikus fantáziálás, ennek támogatására „segédeszközök" – pornófilmek, szexmunkások – túlzott, egyéb tevékenységeket kiszorító használata, a kielégülés iránti folyamatos, idővel a társasági életet és a munkahelyi teljesítményt egyaránt ellehetetlenítő késztetés.

A szakirodalomban a szerzők rendre hangsúlyozzák, hogy szűnni nem akaró vágyaik miatt az érintettek állandó stresszben élnek, amihez jelentős szégyenérzet és bűntudat is társul. A szexmániában szenvedők gyakran a kóros szorongásuk, feneketlennek érzett magányuk miatt keresik megszállottan a testi kielégülést, egészséges párkapcsolatokat azonban nem képesek teremteni. Fantáziájuknak gátat szabni, vágyaikat kordában tartani akkor sikerülhet, ha pszichoterápiában részesülnek, önsegítő csoportokban vesznek részt, vagy gyógyszeres kezelést kapnak.

...

A túlzott szexuális késztetést az 1970-es években mégis olyan férfiak miatt hozták összefüggésbe a szenvedélybetegségekkel, akik a libidójukat és az iszákosságukat egyaránt nehezen tudták kordában tartani. Az alkoholisták csoportterápiáin kibukó önvallomások hatására jöttek létre a szakértők szexfüggőség-elméletei, és a tünetek rendre alátámasztani látszottak ezeket. A szexmániások a saját bevallásuk szerint főképp nehezen kezelhető helyzetekben éreztek sürgető késztetést vágyaik kielégítésére, nap mint nap jelentős időn át. Így aztán nehezen vagy egyáltalán nem látták el munkahelyi vagy családi kötelezettségeiket – csakúgy, mint az alkohol rabjai. A párhuzam meggyőzőnek bizonyult, a felfokozott libidó pedig lassan a pszichoterápiás díványokon is helyzetbe került.

A libidó és a szenvedélybetegségek négy évtizede elfogadott és a köztudatban is meggyökeresedett kapcsolatával szemben azonban komoly kétségeket ébresztettek a mai agyi képalkotó eljárások. „Még ha nem vitatható is, hogy egyeseknek komoly nehézséget jelent kordában tartani a szexuális fantáziáikat, vágyaikat és megnyilvánulásaikat, az orvosi értelemben vett függőségnek jócskán vannak olyan kritériumai, amelyeknek a hiperszexualitás egyáltalán nem felel meg" – írta a Psychology Today című folyóiratban tavaly szeptemberben Joye Swan kaliforniai pszichológusprofesszor.

A szenvedélybetegek agyhullámaiból kimutatható az általuk preferált szerek iránti sóvárgás: a hullámok sajátos mintázata figyelhető meg, amikor a betegek megpillantják a heroinos fecskendő, az alkohol, a nikotin vagy éppen egy pókerasztal fényképét. A „szexmániások" agyában azonban – például pornójelenetek láttán – nem jelennek meg az árulkodó agyhullámok. Hasonló kísérletben a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem agykutatóinak sem sikerült az addikció nyomait felfedezniük olyan kísérleti alanyokon, akik saját bevallásuk szerint képtelenek voltak határt szabni pornófilmfogyasztásuknak.

A kísérletek nyomán adódott a következtetés: a szexfüggők valódi problémája inkább az lehet, hogy rendkívül alacsony indulatkezelési képesség társul a libidójukhoz, amely egyébként az esetek egy kisebb részében még csak nem is magasabb az átlagosnál.

További részletek a weboldalon.