Lenni, vagy nem?

A kisebb konfliktusokat lejátszották, sokan már ezekben is elbuktak. Most úgy fest, hogy egy vörös és egy kék mezes áll szemben a publicista szerint.

A szocialisták elérték, hogy a százmilliárdokat behozó magánbefektetők csupán kisebbségi tulajdonosok lehessenek. Az SZDSZ azt követeli, hogy legalább a privát szféráé legyen a döntő szó a legtöbb ügyben. A két álláspont közötti különbség egy százalék, illetve egy voks az igazgatóságban. Valójában világok választják el őket egymástól.

Politikai értelemben a „lenni vagy nem lenni" a tét. De valóban összeomolhat-e minden, amit idáig az egészségügyben létrehoztak, ha nem jönnek a magánbiztosítók? És miért hoznák a pénzüket, ha a feltételeket nem ők szabják? Ha bejöhetnek a privát biztosítók, tavasszal megkezdik a tagtoborzást. A reklámok nagy erővel népszerűsítik majd az egész rendszert. Az új társaságok bizonnyal felajánlják a vizitdíj és kórházi napidíj átvállalását. Nem volna igazságos, ha mindebben puszta politikai számításokat látnánk.

Véleménye szerint belátható, hogy ebbe a rendszerbe az is bele akarhat bontani, aki nem lopni készül. A baj az, hogy az ellenzék erre a szintre butítja le az ügyet: mintha csak tolvajbandaötlet volna az egész reform. A Fidesz és a bolygóiként viselkedő szakmai szervezetek ezzel ki is vonják magukat a komolyan megfontolandó szempontokat szolgáltató szereplők köréből.

Pedig a dilemma drámai és méltó. Ha az SZDSZ igaza érvényesül, az egészségügyi átalakítás minden konfliktusára rá lehet telepíteni a magántulajdonra, a külföldiekre és hazai szövetségeseikre önthető indulatokat. A szocialisták, akiknek van érzékük a tömegek szelídítéséhez, ezt nem fogadják el. Ha az ő ajánlásuk érvényesül, az SZDSZ felhúzhatja ugyan a sisakrostélyt, de nem mutathat fel alatta semmit. Arcát veszti.

A drámát írják. Ha így folytatják, mire elkészülnek, legördül a függöny. És mégsem jön ki senki meghajolni.