Miután egyes kórházak, kirúgással fenyegették meg az ápolókat és orvosokat, sok helyen civilek tiltakoznak a nevükben.
A "Fekete ruhás nap" nem szólt volna másról, mint hogy a nővérek, az orvosok, és mindenki, aki egyetért az oktatásban és az egészségügyben dolgozók céljaival, fekete pólóban vagy fekete szalagot kitűzve menjen dolgozni pénteken - azon a napon, amikor a pedagógusok kétórás figyelmeztető sztrájkot terveznek.
Csakhogy több kórházban megtiltották, hogy az ápolók és az orvosok részt vegyenek a pénteki tiltakozó akcióban. Az, hogy melyik kórházakban tiltották meg a feketébe öltözést, nem tudni pontosan - írta a vs.hu.
Voltak, akik a Facebook is írtak a tiltásról. Az egri kórházról például az jelent meg, hogy "nővérek és orvosok beszélgetnek: csatlakoznának, de az igazgató - természetesen nem hivatalosan - közölte velük, hogy aki 15.-én feketébe mer öltözni, az máris mehet a munkakönyvéért". Hasonló bejegyzés szól a székesfehérvári kórházról is.
A tiltás ugyanakkor biztosan nem általános, a vs.hu úgy tudja, nem tiltják a részvételt például a veszprémi és a kecskeméti kórházakban, de az ajkai Magyar Imre Kórház egyik dolgozója is azt írta: "a mi kórházunk kivétel, ott az főigazgató engedélyével és támogatásával lehetnek a dolgozók feketében!! És azt is kihangsúlyozta, senkit semmilyen bántalom e miatt nem érhet!!" Több kórházban sokan fekete pólóban fognak dolgozni,legalábbis így készülnek, így a budapesti Károlyi Sándor kórházban is.
Csak megfélemlítésre jó a fenyegetés, erre jutottak többen is a közösségi médiában folyó beszélgetésekben.
Támogatja a megmozdulást, pontosabban tagjainak lelkiismeretére bízza a részvételt az év elején alakult Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete, vagyis a ReSzaSz, bár úgy vélik, szerencsésebb lett volna, ha az egészségügyiek külön, másik napon demonstrálnak.
Ugyancsak támogatja a tiltakozó akciót az 1001 orvos hálapénz nélkül nevű Facebook-csoport - melynek adminisztrátorai között a ReSzaSz vezetői is ott vannak. A támogatók között van a korábban a Független Egészségügyi Szervezetből (FESZ)kivált tisztségviselők által alapított, bejegyzés alatt álló 5.12 Szakszervezet a Tiszta Egészségügyért is.
Az egészségügyben reprezentatívnak számító MSZ-EDDSZ szakszervezet, vagyis az, amelyikkel az egészségügyi államtitkárság leült tárgyalni például a béremelésről vagy a munkaidőt érintő szabályokról, és az ugyancsak a tárgyalóasztalnál ülő Magyar Orvosi Kamara és Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara sem közleményt nem adott ki arról, hogy támogatja-e a fekete ruhás napot, sem a szervezőket nem kereste meg.
A Magyar Kórházszövetség közleménye a demonstrációról