Magánellátás/közellátás: Száguldás a semmibe

A mostaninál is nagyobb bajba kerülhetnek a betegek, ha szétszakítják a magán- és az állami egészségügyi rendszer gyenge összekapcsolódását. A szakmai döntéseket azonban zömében nem az illetékes államtitkárságon hozzák, így tovább gyengül az ágazat. Már dübörögnie kellene a beharangozott népegészségügyi programoknak is, de ezek sehol sincsenek – Dózsa Csaba egészségközgazdásszal, a Miskolci Egyetem docensével beszélgetett a Vasárnapi Hírek

– Orbán Viktor hadjáratot akar indítani, hogy szétválassza a magán- és állami egészségügyet, miközben sok intézmény évek óta magánszolgáltatókat bíz meg bizonyos diagnosztikai vizsgálatokkal, ugyanis nem rendelkeznek megfelelő laborral vagy MR/ CT készülékkel. Milyen hatása lehet a betegellátásra a kormány tervének?

– Léteznek jól működő kórházi laborok és diagnosztika, de szép számmal előfordul, hogy évtizedek óta, hosszú távú szerződések alapján egy magáncég végez bizonyos szolgáltatásokat, mert a közintézmény csak így tudja megoldani az ellátást. Ez számos helyen alapvetően jól működött, most ezt is átalakítanák. Sok kórházban úgy cserélték le a magánszolgáltatót, hogy EU-s forrásból MR- és CT-gépeket vásároltak. Csakhogy ez nem garantálja a hosszú távú fenntarthatóságot. Ezek ugyanis 6-8 év alatt amortizálódnak, így cserélni kell őket, amit egy magánszolgáltató megtehet a magánforrásaiból, de az állami kórházak akkor bajban lesznek. De nem csak ez a gond. Sok helyen szintén EU-s pénzből újították fel a kórházakat, szakrendelőket. Egyes helyiségeket az intézmények eddig gyakran kiadtak magánszolgáltatóknak. Ha ezt többé nem hagyja az állam, akkor olyan bevételtől esnek el, amit eddig vissza tudtak forgatni eszközvásárlásba vagy kiegészítő juttatásokba a dolgozók számára. Ezek hiányában tovább romolhat az ellátás minősége és a dolgozói elégedettség is.

– Sok szakember már most is csak magánellátás keretein belül érhető el...

– Igen, ennek is alapvetően az egészségügyi rendszer alulfinanszírozottsága az oka. A képlet most így néz ki: aki nem teheti meg, hogy hálapénzt adjon, hogy magánellátásért fizessen, az kénytelen hónapokat várni a diagnosztikai és a szakorvosi vizsgálatra is. Ez a folyamat szétszakítja a rendszert. A helyzet pedig csak rosszabb lesz, ha élesen elválasztják az állami és magánellátást.

– Akkor mi a megoldás?

– Szakemberek készítettek egy állásfoglalást az ügyben, amit az Emberi Erőforrások Minisztériumának is eljuttatunk a napokban. Ebben bizonyos alapelvekre hívjuk fel a figyelmet. Ilyen például, hogy fehéríteni kell a magánellátást és szükség van az online pénztárgépekre is. A tudatosság jegyében össze lehetne kötni a magán- és állami ellátást úgy, hogy az a betegeknek is jó legyen. Az egynapos sebészeti beavatkozások egy részét például ki lehet szervezni a magánszolgáltatókhoz, amit már 15 éve el is kezdtünk. A komplikáltabb, szövődményes esetek finanszírozási díját pedig meg kellene emelni az állami kórházakban, hiszen ezeket a betegeket ott látják el. A magánellátók sok terhet levehetnének az állami intézményekről. Mikor 2003-ban főigazgatóhelyettesként dolgoztam az OEP-ben, több olyan tendert is meghirdettünk, mikor magáncégek pályázhattak egynapos sebészeti ellátás OEP-finanszírozására vagy otthoni szakápolás nyújtására. Ezt lehetne folytatni. A lakossági szűrést, egészségfejlesztés egy részét is ki lehetne szervezni.

– Az állami kórházak jelenleg úsznak az adósságban, már 51 milliárd forintra rúg a tartozás, ami csak alátámasztja, milyen súlyos forráshiánnyal küzdenek az intézmények. Ráadásul úgy tűnik, idén nem segít a kormány. Mire lehet számítani?

– November végén már dübörögni szokott az adósságrendező gépezet, ez most hiányzik. Nem tartom valószínűnek, hogy év végéig rendezi a számlát a kormány, pedig bőven van 60 és 90 napon túli tartozás is. Könnyen lehet, hogy csak jövő tavasszal kapják meg a pénzüket a beszállítók. Vannak, akik 300-400 napra hiteleznek az államnak, miközben a kormányzati kommunikáció szerint kiválóan alakul az államháztartás és alacsony a GDP-arányos államháztartási hiány. Forrás tehát lenne az újabb konszolidációra. A mai egészségügyi rendszer egyik legnagyobb baja, hogy az egészségüggyel kapcsolatos szakmai döntéseket nem az államtitkárságon hozzák. (...)

– Mire lenne szükség ahhoz, hogy javuljon a mostani, egyre elkeserítőbb helyzet?

– Sokat segítene, ha a kormányzat középtávon fokozatosan és számottevően növelné a közfinanszírozott egészségügyi rendszer GDP-arányos ráfordítását, jelenleg ugyanis ez csupán 5 százalék körül mozog hazánkban, miközben az EU-s átlag 7,5-8 százalék. Hollandiában, Csehországban, Ausztriában, Angliában is 8 százalék körüli az állami vagy társadalombiztosítási ráfordítás, és példaértékű, ahogy ott az állami egészségügy működik. Több országban ez a nemzeti büszkeség része. További fontos elvi kérdés, hogy az egészségbiztosítási rendszerben a járulékfizetők minőségi szolgáltatást kapjanak és ne kelljen duplán fizetniük. Bizonyos szolgáltatásokat tehát gyors hozzáféréssel, szabályozott módon, akár valamennyi ráfizetéssel a magántulajdonú ellátásban is igénybe vehessenek. De az állami egészségügyi rendszerben is jelentős fejlesztésekre van szükség, minőségjavításra. Vonzóvá kell tenni az ágazatot a jövő orvosai és egészségügyi szakdolgozói számára is.