Az intézmény sorsa több mint egy éve bizonytalan a főigazgató szerint.

Három osztály ágyszámát nullázta le a minisztérium a makói kórházban – az erről szóló értesítés szerdán érkezett. Ebből egyedül a neurológia lepte meg a főigazgatót, aki bízik benne, hogy ez is csupán adminisztrációs hiba. Nem szerepel sem a nőgyógyászat, sem a gyermekosztály, sem a neurológia azon a listán, amely a makói kórház osztályainak tervezett ágyszámait tartalmazza. A dokumentumot Baráth Lajos főigazgató szerda délelőtt kapta meg a minisztériumtól – írja a Délmagyar – online.
„Mivel önálló intézményként definiálták a kórházat, a nőgyógyászat és a gyermekosztály nullás ágyszámai nem érték meglepetésként – ezek a Vásárhellyel való integrált működtetésben tovább léteznek majd" – mondta a főigazgató, akit azonban a neurológiával kapcsolatos értesítés meglepett.
„Ez ügyben levelet írtam a minisztériumnak. Bár az ágyszámokon az látszik, hogy beolvasztották a belgyógyászatba, ahogyan arról korábban is szó volt, csakhogy a plusztevékenységi kört nem tüntették fel külön" – nyilatkozta Baráth Lajos. A helyzet tehát egyelőre tisztázásra szorul.
Az intézmény sorsa több mint egy éve bizonytalan. Kezdetben az egész kórház megszűnéséről szóltak a pletykák: az egészségügyi átalakítás során az aktív ellátásból kivonásra kerülő 17 intézmény között a makói neve is felmerült. Később kiderült, "csak" a szülészet és a gyermekosztály van veszélyben – megszüntetésük tavaly ősszel merült fel az alacsony kihasználtság miatt. Civilek emiatt aláírásgyűjtést indítottak, a kórház vezetése pedig szakmai megoldást keresett. A neurológiát a rehabilitációt előtérbe helyező átszervezéssel, míg a szülészet-nőgyógyászatot és a gyermekosztályt ezek összevonásával igyekeztek megmenteni.
Márciusban Lázár János vásárhelyi polgármesternek, a parlamenti Fidesz-frakció vezetőjének javaslatára az a szakmai döntés körvonalazódott, hogy közös igazgatás alá helyezik a makói és a vásárhelyi kórházat – a két osztály megmaradását jelen állás szerint is az integrációval látják biztosítottnak.