Az ágyból a beteg külön segítség nélkül is átülhet a kerekes székbe, mert a rendszer felülteti és az ágy széléhez fordítja a testét.
Az ágyhoz kötött betegek ápolása könnyebb lesz, maguk a páciensek pedig nem érzik majd magukat kiszolgáltatva, kirekesztve, ami segíti gyógyulásukat – vázolta fel Gábor Zoltán igazgató a Délmagyarország Napilapnak miben áll a jelentősége annak az új elektromos betegágynak, amelyet most fejlesztenek ki az ASS Bt. makói üzemében - idézi a delmagyar.hu.
Az úgynevezett ollós emelőszerkezettel ellátott ágy azért forradalmi jelentőségű, mert a beteg a mechanikus rendszert kezelve nemcsak felülni lesz képes egyedül, de ülő helyzetben az ágy síkjára merőleges helyzetbe is kerülhet, s ha akar, maga ülhet át az ágy mellett lévő kerekes székbe. Emellett az ágyba masszírozó rendszert építenek be a vérkeringés javítására, a lábszártartó részt pedig megosztják úgy, hogy a két lábszárat külön-külön lehessen mozgatni.
A projekt 2013-ban indult – mondta Gábor Zoltán, aki így folytatta: teljes költségvetése 242 millió forint, amihez az Unió 145 milliós támogatást adott; a biomechanikai mérések elvégzésére 30 millió forintért beszereztek egy nagy pontosságú, karos koordináta-mérőműszert is – ilyen egyedül itt van a Dél-Alföldön. A különleges ágyon a makói szakemberek még dolgoznak, a közös munka során eddig 3 szabadalmat nyújtottak be. Klinikai tesztjét a debreceni egyetemen fogják elvégezni. Használhatják majd kórházakban, szanatóriumokban, idősotthonokban – a nemzetközi érdeklődés máris óriási iránta. Piacra várhatóan 2015-ben kerül.