Az új ellátási szerkezetben 15-20 kiskórházzal bizonyosan kevesebb lesz.
Újabb országjáró körútra készülnek az egészségügyért felelős államtitkárság munkatársai, de már csak abba a húsz térségbe utaznának el, ahol a szokásos gyógyítóhelyek úgy maradhatnak meg, hogy új szolgáltatást vállalnak – tudta meg a Népszabadság. Szócska Miklós stábja arra készül, hogy a funkcióváltásra ítélt intézmények vonzáskörzetében élőket, köztük a helyi politikusokat és érdekvédőket meggyőzzék, a helyi kiskórház átalakítása valójában nem leépítést, épp ellenkezőleg, fejlesztést jelent.
Azon kórházak sorsáról, amelyekről nem sikerül megegyezni a helyiekkel, februárban dönt a kormány. Lapunk úgy tudja: májustól már az új ellátási szerkezetben működik az egészségügy, s ebben 15-20 kiskórházzal bizonyosan kevesebb lesz.
Egy daganatosok életmentő műtéteire szakosodott fővárosi klinika vezető főorvosa négyszemközt elismeri: hálapénzért sem tudja megoldani, hogy az éppen operálandó beteg számára bizonyosan együtt legyenek a műtőben a megfelelő műszerek és a komplett, az eset kezelésében jártas személyzet. Napjainak egyre nagyobb részét tölti azzal, hogy fogadja a protekciós betegek pártfogóinak panaszos, intézkedést sürgető telefonjait, és magyarázkodik. Az üres raktárból hálapénzzel sem lehet anyagokat, eszközöket hozatni, s a műtőben sem lesz attól se altatóorvos, se szakápoló.
Látja, hogy olyan betegek is meghalnak, akiket simán meg lehetne menteni, ha időben műtőasztalra kerülhetnének. Szinte már csak a véletlenen múlik, ki kerül oda időben, s ki nem. A főorvos szerint a helyzet megoldása nagyon is egyszerű lenne: vagy több pénzt kellene az egészségügyre költeni, vagy meg kéne mondania a kormánynak: ennyi volt, vége a minden bajra gyógyírt ígérő szolgáltatási csomagnak, s holnaptól csak erre meg erre és erre futja. S ami valóban van, azt korrekten el is lehet osztani.
Az ilyen krízises helyzetekben a politika időnként az átszervezés varázseszközéhez nyúl. Ezt éljük ma is. Most éppen a húsz évvel ezelőtt egyszer már fölszámolt állami egészségügy újjáteremtése folyik.