A bejelentésre azért volt szükség, mert félreértések nyomán pletyka terjedt a városban.
Sajtótájékoztatón cáfolta Almási István polgármester és Kallai Árpád főigazgató azt a híresztelést, hogy megszűnik Vásárhelyen az onkológiai ellátás. Almási István polgármester felidézte: 2012 áprilisában az SZTE Szent-Györgyi Klinikai Központjával állapodtak meg az osztály működtetéséről, és Hódmezővásárhely azt is vállalta, eszközöket, berendezéseket vásárol, amit meg is tett 1,5 millió forint értékben. A bejelentésre azért volt szükség, mert félreértések nyomán pletyka terjedt a városban – lakossági fórumokon is szóba került –, hogy megszűnik az onkológiai ellátás a kórházban. Ennek az alapja – információnk szerint – az lehetett, hogy Pepó Judit osztályvezető főorvos Gyulára, a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórházba távozott – írja a delmagyar.hu portálja.
Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely–Makó főigazgatója elmondta: a klinika február 2-ától közép- és hosszú távon is biztosítja, működteti a 15 ágyas osztályon a fekvőbeteg-ellátást – vagyis egy perc szünet sem volt –, és a bejáró betegek, köztük a makóiak kezelését. Elhangzott, bár az önkormányzat már nem fenntartója a kórháznak, a megfelelő színvonalú ellátásért a jövőben is hajlandó anyagi áldozatot hozni.
Hódmezővásárhelyen nem szűnik meg az onkológiai ellátás. Ilyen szándék a Szegedi Tudományegyetem vezetése részéről soha nem fogalmazódott meg - húzta alá hétfői közleményében Szabó Gábor, az SZTE rektora.